Az YLE finn közszolgálati televízió egy 50 perces dokumentumfilmet készített Szlovákiáról, amelyben eddig nem publikált felvételek is szerepeltek a Robert Fico miniszterelnök ellen tavaly májusban Nyitrabányán elkövetett merényletről.

A felvétel Szlovákia történetének legsúlyosabb biztonsági incidensének teljes lefolyását rögzíti: benne van, hogyan nyitott tüzet a támadó a miniszterelnökre, egészen addig, amíg becsukódott annak a limuzinnak az ajtaja, amelybe a biztonságiak berakták a sebesült politikust. Így többet mutatnak, mint amit a nyilvánosság eddig láthatott.
A dokumentumfilm nemcsak azt mutatja meg, ahogy Fico a lövések után a földre zuhan, majd a biztonságiak felemelik a földről, hanem Ficó reakcióját is közvetlenül a lövés után.
A privigyei televízió volt az, amely teljes egészében rögzítette a merényletkor történteket.
Az operatőrnő alig néhány méterre volt a tett helyszínétől, és bár nem állt szándékában közeli felvételt készíteni, mégis teljes egészében dokumentálta a támadást, illetve azt is, hogy a miniszterelnök testőreit mennyire váratlanul érte a lövöldözés.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
