A Creative Artists Agency (CAA) képviseli Bident – ez az ügynökség olyan nevekkel dolgozik együtt, mint Mick Jagger vagy Britney Spears. Mégis, egyes források szerint a CAA nehezen talál számára meghívásokat.

A The New York Post szerint Biden eredetileg még ennél is magasabb összeget szeretett volna kérni szerepléseiért.
Korábbi tanácsadói szerint azonban eljött az idő, hogy Biden végleg visszavonuljon a közélettől. „Nehéz volt nézni, ahogy szellemileg leépül. Csak azt szerettük volna, ha élvezheti a nyugdíjas éveit – és nem azt, hogy így búcsúzzon a nyilvánosságtól”
- nyilatkozta egyikük.
Biden első nyilvános fellépése egy chicagói konferencián volt, amelyet fogyatékkal élők képviselői számára rendeztek. Félórás beszédében több alkalommal is megakadt, zavarosan fogalmazott, és újra előkerült gyakori szófordulata: „mindenesetre”.
A fellépés során vitát váltott ki, amikor „színes közösségekről” beszélt, amely kifejezést az amerikai fiatalabb afroamerikai generációk már sértőnek tartanak.
Biden elnöksége idején is többször bakizott: 2023-ban például összekeverte Rishi Sunak brit miniszterelnököt egy államfővel, 2022-ben pedig az elhunyt Jackie Walorski kongresszusi képviselőt kereste egy nyilvános eseményen.
Bár Barack Obama 400 ezer dollárt kér egy fellépésért, és ezt a piac elfogadja, úgy tűnik, Biden számára nem nyílik meg ugyanez az út.
Egykori kollégái szerint inkább a visszavonulás és a méltóságteljes búcsú lenne a helyes út.
