Az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint már az egyszerűsített eljárásrendben is megkezdődtek a kifizetések a január végén újraindított energetikai otthonfelújítási programban. A családi házak energiahatékonyságát növelő korszerűsítések támogatására kiírt konstrukcióra eddig mintegy 6000 kölcsönkérelem érkezett be, 33,2 milliárd forint értékben.

A Facebookon közzétett beszámolójuk szerint az első több mint 1300 pályázó számára már folyósították is a támogatást, összesen 4,6 milliárd forint értékben.
A program keretében akár 6 millió forint vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes hitel is elérhető, immár a friss lakcímbejelentéssel rendelkezők számára is.
A megújított feltételek szerint a jelentkezőknek jóval kevesebb adminisztratív terhet kell vállalniuk: a dokumentációs kötelezettségek csökkentésének köszönhetően gyorsabbá és átláthatóbbá vált a pályázati folyamat. A támogatás elsősorban a 2007 előtt épült családi házak korszerűsítését célozza.
A forrás felhasználható külső hőszigetelésre, nyílászárócserére, illetve a fűtési és melegvíz-rendszerek korszerűsítésére vagy ezek kombinációjára.
A fejlesztések egyik fő elvárása, hogy az elért eredmény igazoltan legalább 30 százalékos energiamegtakarítást eredményezzen.
A 73 milliárd forintos teljes keretösszegből közel 67 milliárd forintot vidéki háztartások fejlesztésére különített el a kormány.
A módosítások lehetővé teszik, hogy az állandó lakóhely igazolása a kölcsönkérelem benyújtásáig történjen meg, elegendő tehát, ha a felújítani kívánt ingatlan ekkor már az igénylő vagy közeli hozzátartozója állandó lakóhelyéül vagy tartózkodási helyéül szolgál. A kistelepüléseken élők számára további előnyt jelent, hogy a program kombinálható a vidéki otthonfelújítási támogatással is, így akár egy teljes körű, energetikai és esztétikai korszerűsítés is megvalósítható állami segítséggel.
