A SIPA szerda késő este akarta elfogni a boszniai szerb elnököt a boszniai Szerb Köztársasághoz tartozó Kelet-Szarajevóban.

Nem került sor összetűzésre, a nyomozók igyekeztek előállítani Milorad Dodikot, ám az őt védő, fegyveres boszniai szerb rendőrök ezt nem tették lehetővé.
Jelena Miovcic, a SIPA szóvivője közölte, a nyomozók a szövetségi bíróság határozata alapján léptek fel. Milorad Dodik ellen márciusban elfogatóparancsot adtak ki, mert a boszniai szövetségi ügyészség szerint veszélyeztette az ország alkotmányos rendjét, és nem volt hajlandó megjelenni az erről szóló meghallgatáson.
Dodik mellett Radovan Viskovics, a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke, valamint Nenad Sztevandics boszniai szerb házelnök ellen is elfogatóparancs van érvényben.
Sikertelen szerdai elfogása után Milorad Dodik újságíróknak azt mondta, a SIPA megsértette a törvényt, a boszniai Szerb Köztársaság területe ugyanis nem tartozik a hatáskörükbe, ezen a területen nem ismerik el a szövetségi fennhatóságot.
A boszniai szervek nemzetközi elfogatóparancs kiadását is kérték az Interpoltól, azonban ezt a nemzetközi rendőrségi szerv elutasította. Az ellene kiadott elfogatóparancs ellenére Milorad Dodik az utóbbi hetekben többször is zavartalanul lépte át a boszniai határt, járt Szerbiában, Oroszországban és Izraelben is.
Milorad Dodik az utóbbi hónapokban több olyan intézkedést is kezdeményezett, amely a boszniai Szerb Köztársaság önállósodását hivatott elősegíteni.
Március közepén benyújtotta az országrész új alkotmányának tervezetét, valamint a boszniai Szerb Köztársaság alkotmányos beállításának védelméről szóló törvényt.
Február 26-án a boszniai szövetségi bíróság Christian Schmidt nemzetközi főképviselő döntéseinek figyelmen kívül hagyása miatt első fokon egy évi letöltendő börtönbüntetésre ítélte, és hivatali tevékenységeitől hat évre eltiltotta Milorad Dodikot. Röviddel ezután a boszniai szerb parlament megszavazta az entitás igazságügyi rendszerének elszakadását a szövetségitől. Ezt a törvényt az ország alkotmánybírósága hatályon kívül helyezte, Dodikot a törvény aláírása miatt az ország alkotmányos rendjének veszélyeztetésével gyanúsították meg.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
