2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

BRFK: Bűncselekmény lehet, ha Hadházy Ákos jogellenesen akar hidat foglalni

Nyomatékosították, hogy május elsején csak a Kossuth téren lehet tüntetni.

A hidak gépjárműforgalmának, valamint a tömegközlekedési járművek hidakon való áthaladásának akadályozása a közlekedési szabálysértésen túl akár súlyosabb, a közérdekű üzem működésének megzavarása bűncselekményt is megvalósíthatja – olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdai tájékoztatásában. 

A közleményt annak kapcsán adták ki, hogy a Hadházy Ákos által május 1-jére szervezett megmozdulás meghívójában az szerepel: „a nagygyűlés után – ha van rá spontán akarat – törvényesen tovább is vonulhatunk”.

A rendőrség nyomatékosította: 

a Kúria a Kossuth teret engedélyezte, és a helyszíntől való eltérés, valamint a gépjárműforgalom akadályozása – ellentétben az ellenzéki politikus állításával – jogszerűtlen. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hangsúlyozta: korábban is, ezután is biztosítja mindenki számára a békés gyülekezés jogát, miközben figyelembe veszi mások jogait is, beleértve a fővárosban közlekedni kívánók jogait, és érvényt szerez a hatályos magyar jogszabályoknak – zárul a tájékoztatás.

Nem ez az első eset, hogy rövid időn belül éles szóváltás alakul ki Hadházy Ákos és a rendőrség között. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, néhány napja nyilatkozatháború alakult ki arról, melyik hídon, mikor és hányszor tartottak tüntetést, illetve milyen fotót csatolt a rendőrség kúriai beadványához annak bizonyítására, hogy az országgyűlési képviselő által szervezett hídfoglalásokon alacsony volt a részvétel.

#Hadházy Ákos #BRFK #Hídlezárás

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!