2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Balhé a Kossuth téren: lincshangulat alakult ki a közmédia riportere ellen

Császár Attila azt szerette volna többek között megtudni Szabó Bálinttól, hogy meddig terveznek még hétről hétre demonstrálni.

Ahogy arról a Vadhajtások.hu is beszámolt, 15 óra után valamivel vette kezdetét a Kossuth téren a Hadházy Ákos által meghirdetett demonstráció. A korábbi hetek tüntetéseihez képest a mostani rendezvényen jóval kevesebben jelentek meg, a helyszíni beszámolók szerint az esemény kezdetekor azon is gondolkozni kellett, hogy ki a tüntető, és ki a turista.

A tüntetésen természetesen megjelent Szabó Bálint, a Duna Párt alapítója, aki összetűzésbe került Császár Attilával, a közmédia riporterével.

A vitába becsatlakozott Antal Niko, egykori ligetvédő is, aki többek között azt „mantrázta” egy hangosbemondóba, hogy „ne hazudj, Csaszi!” (Császár Attila beceneve – szerk.).

A riportert az egybegyűltek közül is többen sértegették, inzultálták.

Császár azt szerette volna Szabótól többek között megtudni, hogy meddig terveznek még demonstrálni úgy, hogy amiatt hétről hétre megbénul a főváros közlekedése.

#Szabó Bálint #Császár Attila

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!