2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Washingtonba látogat az új kanadai elnök

Washingtonba látogat kedden, és Donald Trump elnökkel találkozik Mark Carney, Kanada e hét elején megválasztott miniszterelnöke – ezt a liberális politikus maga közölte pénteken.

Mark Carney a választás óta tartott első sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy nehéz, de konstruktív megbeszélésre számít a Fehér Házban – írja az MTI. 

Azt is bejelentette, hogy az új kanadai parlamentet III. Károly brit uralkodó trónbeszéde nyitja majd meg május végén.

Hozzátette, hogy a király személyes részvétele a törvényhozás ülésén világosan hangsúlyozza az országuk szuverenitását, és megállapította, hogy Kanada államfője a brit uralkodó. 

Donald Trump amerikai elnök az elmúlt hónapokban, a kereskedelmi és vámviták részeként számos alkalommal utalt arra, hogy szívesen látná Kanadát az Egyesült Államok részeként mint 51. szövetségi állam. 

Az elképzelést Kanada részéről egységesen utasították el a konzervatív és liberális politikusok.

Mark Carney az elmúlt két hónapban már betöltötte a miniszterelnöki tisztséget, miután elődje, Justin Trudeau lemondását követően a Liberális Párt elnökeként a kormányfői feladatok ellátása is rá hárult.

Donald Trump szerdán arról számolt be, hogy kedden telefonon gratulált Mark Carney-nek választási győzelme alkalmából. 

Az elnök szerint a kanadai politikus kereste meg őt, és tárgyalási készségét jelezte. Donald Trump már akkor úgy fogalmazott, hogy Mark Carney egy héten belül ellátogat a Fehér Házba.

Az Egyesült Államok és Kanada között a kereskedelmi kapcsolatok átalakítására irányuló amerikai törekvések miatt feszültté vált a kapcsolat. Donald Trump szándéka Kanadával szemben is az, hogy a jelenlegi több száz milliárd dolláros amerikai kereskedelmi hiány az egyensúly felé mozduljon. Hivatalba lépését követően részben ennek a törekvésnek a jegyében növelte a vámokat a Kanadából érkező árukra, illetve vetette fel elképzelését Kanada Egyesült Államokhoz csatlakozásának észszerűségéről.

A hétfői előre hozott választáson az eddig kormányzó Liberális Párt győzött a korábban esélyesnek tartott Konzervatív Pártot megelőzve.

#Donald Trump #mark carney

Mutasd a hozzászólásokat!