Mindszenty József bíboros halálának 50. évfordulóján országos engesztelő zarándoklatot tartottak május 3-án, a budapesti Szent István-bazilikában. A szentmisét Udvardy György veszprémi érsek mutatta be. Az esemény után átadták a Mindszenty-életműdíjat is.

A szentmisét Udvardy György veszprémi érsek tartotta. Az eseményen jelen volt Michael W. Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai – írja a Magyar Kurír.
A főpásztor arra kérte a jelenlévőket, hogy imádkozzanak a nemrég elhunyt Ferenc pápáért és a pápaválasztásra készülő bíborosokért. „Világunkra, az emberre, a férfira, a nőre és a gyermekre az Egyház tanításán keresztül tekintünk” – hangoztatta Udvardy György.
Kiemelte, hogy a mi feladatunk, hogy biztosítsuk azt a társadalmi, kulturális közeget, mely segíti a növekedés Isten által akart rendjét. Olyan közösséget kell tehát építenünk, melyek képesek önmagukról, de a rászorulókról is gondoskodni. Az élet realitásához hozzátartozik ugyanis a szolidaritás kultúrájának építése, mint ahogyan a béketeremtés is.
Mindszenty József bíboros szolgálatának fontos eleme volt, hogy ébren tartsa a szentség utáni vágyat. Meghívásunk ugyanis az életszentségre szól
– mondta a főpásztor.
A szentmise végén az oltárnál elhelyezett koszorúkat ünnepélyesen átvitték Mindszenty József bíboros szobrához. Ezt követően a Szent István-bazilika altemplomában Udvardy György érsek átadta a Mindszenty-életműdíjat Beatrix Van den Borre FSO nővérnek.
Ezt a kitüntetést egyidejűleg legfeljebb hét hatvanöt év feletti, keresztény vallású személy számára ítélik oda, akik „az egyházi, tudományos és közösségi életben Isten Szolgája Mindszenty József bíboros tiszteletének előmozdítása terén kimagasló érdemeket szereztek, és az életműdíjra személyes életvitelükkel is méltóvá váltak”. A díj a hét személy által élethossziglan birtokolható.
