A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) május 3-án hivatalosan is „szélsőjobboldali szervezetként” kategorizálta az AfD-t. A belső elhárítás szerint a párt törekvései – elsősorban a muszlim tömeges bevándorlás és a nyitott határok elutasítása – „nem egyeztethetők össze Németország szabad demokratikus alaprendjével”. Ez a döntés lehetővé teszi, hogy a hatóságok kiterjedt megfigyelési intézkedéseket, például lehallgatást és informátorok bevetését, alkalmazzanak az AfD és annak tagjai ellen.
Tartományi vezetők lépnének fel az AfD-tagokkal szemben
Hessen és Bajorország belügyminiszterei egyaránt jelezték, hogy megvizsgálják, hogy kizárhatók-e az AfD-tagok a közszolgálatból. A hesseni belügyminiszter, Roman Poseck (CDU) úgy fogalmazott:
Dolgozóinknak a rendőrségnél és a közigazgatásban minden esetben garantálniuk kell, hogy a szabad demokratikus rendet támogatják.
Poseck azt is közölte, hogy a következő hónapban, a belügyminiszterek bremerhaveni találkozóján országos szintű kitiltási javaslatot fog előterjeszteni az AfD-tag köztisztviselők ellen.
Támogatásáról biztosította az elképzelést Markus Söder, Bajorország miniszterelnöke, a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője is.
Át kell tekinteni, milyen következményekkel jár az AfD új besorolása a párttagok közszolgálati tevékenységére nézve
– mondta.
A pénzeket is megvonnák a párttól
Nemcsak a közszolgálati munkavállalást korlátoznák. Több politikus azt is sürgeti, hogy vonják meg az AfD-től az állami pártfinanszírozást.
Németországban ugyanis minden olyan párt jogosult közpénzre, amely legalább félszázalékos támogatottsággal bír. Az AfD jelenleg a legnépszerűbb politikai erő, 26 százalék körüli országos támogatottsággal. A CDU alsó-szászországi frakcióvezetője erről így nyilatkozott:
Elviselhetetlen, hogy adófizetői pénzből finanszírozzuk a szélsőjobboldali és alkotmányellenes propagandát
A baloldali SPD politikusai, például a türingiai belügyminiszter, Georg Maier még ennél is messzebb mennének:
A betiltási eljárás ennek a döntésnek a logikus következménye.
A párt betiltásához azonban a Bundestag, a Bundesrat vagy az alkotmánybíróság jóváhagyása szükséges.
Az AfD vezetése szerint politikai leszámolás zajlik
Az AfD társelnöke, Alice Weidel szerint pártját meg akarják semmisíteni:
Antidemokratikus belügyminiszterek zaklatni akarják a rendőröket az AfD-tagságuk miatt, a BfV döntésére hivatkozva.
Szerinte ez egy támadás a jogállamiság és a belbiztonság ellen.
Kiállunk a rendőreink mellett, és nem hagyjuk őket cserben
– tette hozzá.
(Magyar Nemzet)
