Helyi idő szerint vasárnap reggel hét órakor kinyitottak a belföldi szavazóhelyiségek Romániában, ahol az ország 19 millió szavazópolgára államfőt választ a következő ötéves időszakra.
A külföldön élő vagy ideiglenesen tartózkodó román állampolgárok már péntek óta voksolhatnak – írja az MTI. A több milliós román diaszpóra számára – a korábbi torlódások elkerülése érdekében – minden korábbinál több, 965 szavazókört rendeztek be külföldön.
Pénteken és szombaton mintegy kétszerannyian mentek el szavazni külföldön, mint az elnökválasztás tavaly novemberi, utólag érvénytelenített első fordulójának első két napján. A román választói névjegyzékben szereplő 18 millió választópolgár számára belföldön 18 979 szavazóhelyiséget rendeztek be.
Mivel a szavazólapok mindenütt azonosak, a választók bárhol leadhatják voksukat. Aki azon a településen tartózkodik, ahol az állandó lakhelye van, annak abban a szavazókörben kell jelentkeznie, amelyhez lakcíme alapján tartozik. Aki más településen tartózkodik, az bármelyik szavazókörben leadhatja voksát, miután ellenőrzik, hogy korábban nem szavazott, és adatait felírják a pótlistára.
A szavazókörök – külföldön és belföldön egyaránt – romániai (kelet-európai) idő szerint 21 órakor zárnak. Azokon a helyeken, ahol záráskor még szavazók várakoznak a bejáratnál, hogy leadhassák voksukat, a szavazókör nyitva maradhat éjfélig.
Amennyiben a szavazólapon szereplő 11 államfőjelölt egyike sem szerzi meg a választás első fordulójában a névjegyzékben szereplő választók több mint felének – mintegy 9,5 millió szavazónak a – támogatását, akkor május 18-án második fordulót rendeznek a két legtöbb szavazatot megszerző jelölt részvételével.
A tavalyi sikertelenség után újra megrendezik az elnökválasztást, amelyet azért kell megismételni, mert az Európai Unió történelmében eddig példátlanul a román alkotmánybíróság érvénytelenített egy választási eredményt, majd később eltiltotta a legnépszerűbb jelöltet, Calin Georgescut az indulástól. Az incidens alapjaiban határozta meg az egész kampányt, és két részre szakította az ország közvéleményét.
Az RMDSZ is elárulta, kit támogat
Az új választáson 11 jelölt áll rajthoz, de közülük csak ötöt emlegetnek komoly esélyesként. Ez az öt jelölt pedig további két táborra bontható. A „szuverenisták” jelöltjére és a tradicionális politikai elit jelöltjeire. A választás legfontosabb szereplője egyértelműen George Simion, akit a közvélemény-kutatások az első helyre mérnek. Simiont a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nevű szélsőjobboldali párt támogatja, ő a „szuverenisták" vezetője.
A legerősebb romániai magyar párt, a magyar kormánnyal jó viszonyt ápoló Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége (RMDSZ) Crin Antonescu támogatására szólította a határon túliakat. Kelemen Hunor pártelnök azzal indokolta ezt, hogy Antonescu az egyetlen, aki meglátogatta a Székelyföldet. A Kossuth rádiónak adott pénteki interjújában azt a véleményét is kifejtette, hogy a jelenlegi választás tétje szerinte az, hogy a magyarellenes szélsőjobb hatalomra kerül-e.
