2026. május 20. - Felícia,Bernát
Időjárás ikon 12° 10°
EUR 360.67 :
USD 310.28 :

Egyórás forradalmat hirdetett keddre Hadházy Ákos

„A most keddi esemény máshogy fog kinézni, mint az eddigiek. Nem lesz színpad és beszédből sem lesz sok, hiszen elmondtuk már sokszor, mit akarunk elérni. A tiltakozást egyórásra tervezzük.” – írta Facebook-oldalán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. A tüntetést ismét a Ferenciek terén tartják, ugyanis a rendőrség most tudomásul vette a bejelentést.

A május 6-án délután öt órára meghirdetett esemény helyszínével kapcsolatban Hadházy megjegyezte: nem érti a rendőrság logikáját, ugyanis legutóbb ezt a helyszínt sem engedték, május 1-jén ezért tartották a tiltakozásukat a Kossuth téren. „Talán arra számítanak, hogy kevesen leszünk. Jó lenne ezt a reményüket megcáfolni!” – tette hozzá.

A képviselő abban bízik, hogy amennyiben elegen lesznek, akkor magának a rendőrségnek kell lezárnia a hídra vezető utat, mint ahogyan tette azt a legelső alkalommal is a Ferenciek terén. „Ha kevesen leszünk, akkor ilyen nem lesz. Aki valóban tenni akar a sikerért, az szóljon az ismerőseinek, hozzon magával még embereket!” – fogalmazott. A beszédekről pedig azt írta, hogy a siker nem attól függ, mennyit beszélnek, hanem csak attól, hogy mennyien lesznek.

Hadházy Ákos az elmúlt hetekben többször is tüntetést szervezett az Erzsébet hídra a gyülekezési jog korlátozása és a tüntetők arcfelismerő rendszerrel való azonosítását engedélyező törvény ellen. A demonstrációk több alkalommal spontán hídfoglalásokba és vonulásokba csaptak át.

#tüntetés #Hadházy Ákos

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!