2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Izrael légicsapást mért a szanaai nemzetközi repülőtérre, három Airbus is totálkáros lett

Izraeli repülőgépek légicsapásokat mértek a jemeni hútik által irányított Szanaa repülőterére kedden.

Az izraeli hadsereg (IDF) bejelentette, hogy a támadások „teljesen működésképtelenné tették” a hútik által irányított főváros, Szanaa nemzetközi repülőterét, és más célpontokat is eltaláltak – írja az MTI.

A reptér mellett az izraeli vadászgépek erőműveket és egy cementgyárat is célba vettek két nappal azután, hogy az Irán által támogatott csoport rakétája eltalálta a Ben Gurion repülőteret. Izrael a második egymást követő napon hajtott végre csapást válaszul a hútik rakéta- és dróntámadásaira.

A keddi jemeni légicsapásokban az izraeli légierő gépeinek tucatjai vettek részt, köztük vadászgépek, légi utántöltők és felderítő repülőgépek. A hadsereg közlése szerint Szanaa nemzetközi repülőterén kifutópályákat, repülőgépeket és más célpontokat támadtak. Az IDF szerint a hútik a repülőteret „fegyverek és harcosok szállítására”, valamint terrortevékenységekre használják.

A jemeni felkelők a gázai fegyveres konfliktus 2023-as kitörését követően indítottak támadásokat Izrael ellen, amelyeket a palesztinok iránti szolidaritással indokoltak, hangsúlyozva, hogy a műveletekkel csak akkor hagynak fel, ha Izrael véget vet a Gázai övezet elleni katonai akciójának.

A Yemenia Airlines bejelentése szerint három Airbus repülőgépe lett totálkáros a szanaai repülőtéren történt izraeli bombázásokban – írja közösségi oldalán a Budflyer.

Mint írták, a támadásban érintett gépek a légitársaság egyetlen szélestörzsű A330-as, és két A320-as repülőgépe volt.

#Izrael #Közel-Kelet #Jemen #hútik

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!