2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Poloska bejelentette: ma megbuktattam Gyurcsányt, most jön Orbán

„A Fidesz megpróbálta látszólag a legkisebb áldozatot meghozni a honvédelmi miniszter kiszivárgott botrányos mondataira. Még egyszer utoljára bemondták, hogy Gyurcsány” – írja Facebook-oldalán Magyar Péter, miután Gyurcsány Ferenc bejelentette visszavonulását.

„Megígértük, hogy lépésről-lépésre lezárjuk az Orbán-Gyurcsány korszak két évtizedét. Ma egy lépéssel közelebb jutottunk ehhez és már csak egy nagyobb lépésre vagyunk a céltól”

– fogalmaz a Tisza Párt elnöke. Magyar szerint a „Karmelita Palota kommunikációs gépezete” nem azt a személyt mondatta le, akit ma leginkább kellett volna. „A Tisza az egyik célját már elérte. Mindig is a Gyurcsány-Orbán rendszer lezárásán dolgoztunk, úgy tűnik, egy ekkora horderejű botrány kellett ahhoz, hogy a küldetés első felét sikerre vigyük” – írta, utalva a ma általa nyilvánosságra hozott beszédre, amin ma az egész ország röhög.

Magyar szerint nyilvánvaló, hogy „Orbánék végighazudták az elmúlt éveket, amikor békéről papoltak, miközben a saját honvédelmi miniszterük jelentette ki, hogy »szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel és átállunk a háború felé vezető út nulladik fázisára«”. Szerinte az a kérdés, hogy vajon elhiszi-e bárki, és van-e, aki a véletlen számlájára írja, hogy „a kék Fidesz vezetője véletlenül pont a mai leleplezés napján, majd két évtizedet késve jelenti be a visszavonulását”. Hozzátette: sorsszerű, hogy a NER a gyurcsányi hazugságban fogant, és most egy másik hasonló méretű átverés hozta el a DK elnökének politikai pályafutása végét is.

Magyar azzal zárta reakcióját, hogy feladatuk továbbra is az, hogy „a leendő Tisza-kormány a legszélesebb társadalmi felhatalmazással élve elkezdje egy új, emberséges és valóban békés Magyarország felépítését”.

#Magyar Péter #Gyurcsány Ferenc #Orbán Viktor

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!