2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Ruszin-Szendi: Szánalmas a Honvédelmi Minisztérium próbálkozása arra, hogy befeketítsen

A Honvédelmi Minisztérium szánalmas próbálkozásának nevezte a Facebookon Ruszin-Szendi Romulusz azt, hogy a tárca szerint vezérkari főnökként nem a kormányzat álláspontját képviselte a NATO értekezletein.

„Szánalmas próbálkozása a Honvédelmi Minisztériumnak, hogy befeketítsenek azzal, hogy nem a kormányzat álláspontját képviseltem a szövetség értekezletein. Mindez akkor történik, amikor kiderül, hogy a jelenlegi Honvédelmi Miniszter évek óta háborúpárti, hiszen botrányos beszédében büszkén ki is emeli ezt a tényt. Gondolták elterelik a figyelmet” – ezzel kezdte bejegyzését Ruszin-Szendi Romulusz, volt vezérkari főnök, aki azóta már a Tisza politikusa. 

Azt írja, „bármilyen vizsgálattal” szembenéz: „Mert az igazság és a szakma az én oldalamon van. Ukránpártisággal vádolnak, előtte oroszpártisággal vádoltak, tehát csak vádaskodnak aszerint, hogy mikor mi jut eszükbe. Elfelejtik, hogy én a Hazámat szolgáltam és szolgálom!”

Szerinte „attól sem riadnak vissza, hogy dokumentumot hamisítsanak, márcsak azért is, mert ezek a jegyzőkönyvek egyébként NATO titkosak” – írja Ruszin-Szendi Romulusz, aki azzal folytatta:

„A nemzetbiztonsági kockázat nem én voltam és nem én vagyok, hanem az, aki deklaráltan háborúba vezetné az országot. A katonák mindig a harcra készülnek, nincs ebben semmi új, amit elődeim és a vezetésem alatt a magyar katonák bizonyítottak itthon és külföldön tettekkel. Ezért nagyon gyenge próbálkozás ezzel magyarázni a felháborító beszédet, ami egyértelmű kormányzati háborús direktívát tartalmazott. Nem szégyelltek ehhez törvénytelenül eltávolítani engem és elküldeni a felkészült, tapasztalattal rendelkező állományt.”

Bejegyzését azzal zárta, hogy „ez egy HAZUG, HÁBORÚPÁRTI kormány”.

Mindezt azután írta, hogy a Honvédelmi Minisztérium jelezte, kész nyilvánosságra hozni a jelentést Ruszin-Szendi Romulusz ukránpárti és háborúpárti megnyilvánulásairól.

Mindezt azután, hogy Magyar Péter közzétett egy hangfelvételt, amin Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a háborúhoz vezető út nulladik fázisáról beszélt, és amit Gulyás Gergely lepkefingnak nevezett.

#Ruszin-Szendi #Nemzetbiztonsági kockázat

Mutasd a hozzászólásokat!