“A budaiak négyötöde kormányváltást szeretne jövőre, Magyar Péterék tarolhatnak a választáson, de a Tisza nélkül kétharmaddal újrázhatna Tordai Bence regnáló országgyűlési képviselő is”. Ez derült ki az idei első nyilvános választókerületi felmérésből, amit március 28. és április 4. között készített a Medián Tordai Bence megrendelésére Budapest 4. választókerületében, amelyhez a teljes II. kerület és a III. kerület egy része tartozik - adta hírül a szélsőliberális Telex.

A 2022-es választáson az akkor még párbeszédes Tordai Bence a szavazatok abszolút többségével (51,9 százalék) behúzta a körzetet, a fideszes Gór Csaba 40,6 százalékot tudott begyűjteni. A választókerületet minimálisan átrajzolták tavaly decemberben, de itt nem jelentős a változás. Tordai már bejelentette, hogy 2026-ban ismét elindul egyéni képviselőjelöltként, míg a Fidesz jelöltet cserélhet: Gór helyett Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára lett a választókerületi elnök, így ő esélyes a jelöltségre.
A Tisza Párt jelöltje még nem ismert, de Magyar Péter eddigi megszólalásai alapján szinte teljesen ki lehet zárni, hogy beállnának Tordai mögé.
Hannék felmérése szerint "masszív többségben vannak itt a kormányváltást akarók": a válaszadók négyötöde (78 százalék) kormányváltást szeretne, és csak minden ötödik budai elégedett azzal, ahogy jelenleg mennek a dolgok az országban.
A választókerületben élők több mint fele (56 százalék) a Tisza Pártra szavazna egy most vasárnapi választáson, a pártot választani tudók (65 százalék) és a választásukat biztosra ígérők között (66 százalék) pedig már kétharmados többsége lenne Magyar Péter pártjának - írja a lap.
A cikk szerint a Fidesz mára teljesen elvesztette Budát, a választókerületben a teljes népesség körében mindössze 18 százalékon állnak Orbán Viktorék, a pártválasztók és a választásukat biztosra ígérők körében pedig 21-21 százalék a kormánypártok támogatottsága. A többi párt közül egyedül a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak lenne esélye a parlamentbe jutásra (5 százalék), ha a II-III. kerületieken múlna a választás, a DK, Mi Hazánk és Momentum 2-2 százalékon áll mindhárom csoportban.
Hiába a Tisza Párt vitathatatlan fölénye, a választókerületben van olyan politikus, aki népszerűbb Magyar Péternél. Magyart a választókerületben élők 66 százaléka látná fontos politikai szerepben, míg Őrsi Gergely II. kerületi polgármestert a válaszadók 74 százaléka. Hadházy Ákosnál 67, Magyar Péternél és Karácsony Gergelynél a válaszadók 66 százaléka válaszolta ezt - írja a Telex.
