A harciasan összeszólalkozó csoportra Vadászi Nándor főtörzsőrmester figyelt fel, amikor épp egy Népszínház utcai közlekedési baleset helyszínén intézkedett - szól a rendészeti államtitkárság Facebook-posztja.
"A parkoló kocsik takarásából a hangok irányába közeledve hirtelen sebesre vette a tempót a járőr, ugyanis egy verekedő embercsoport rajzolódott ki előtte. Erősítést kért, futás közben pedig próbálta hatóságilag túlüvöltve békíteni az utcai ökölpárbaj résztvevőit. Akkor sem hederítettek rá, amikor egymásról leválasztva oszlatta volna őket, miközben az többször ismételten a cselekmény abbahagyására szólította fel a résztvevőket."
A feltüzelt csapat akkor fagyott le és vonult vissza, amikor Vadászi főtörzsőrmester elővette szolgálati maroklőfegyverét. Ennek fő oka az egyik, a többiek felé célirányosan megindult az egyik verekedő, akinek a markában egy szúró-vágó eszköz tünt fel.
"Aranyló penge villant, ám a határozott mozdulatú rendőri fellépés a fegyver azonnali, földre dobásához, a támadó megnyugvásához, a lehetséges élet elleni támadás megakadályozásához és a közelharc szereplőinek falhoz sorakoztatásához vezetett."
A verekedő csoport előállítása után garázdaság miatt indult ellenük büntetőeljárás - zárul a BRFK képes beszámolója.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
