2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A másodpilóta elájult, tíz percig pilóta nélkül repült a Lufthansa gépe

A Lufthansa egy Frankfurtból Sevillába tartó járata pilóta irányítása és felügyelete nélkül repült tíz percen át. A döbbenetes eset tavaly februárban történt, a részleteit azonban csak most hozták nyilvánosságra.

A Business Insider beszámolója szerint az eset úgy történt, hogy leszállás előtt fél órával a kapitány kiment a mosdóba, a gép irányírását pedig az első tiszt vette át, aki azonban rosszul lett és elvesztette az eszméletét. 

A több mint 200 utast szállító repülő így tíz percig pilóta nélkül repült, a robotpilótát sem felügyelte senki.

A kapitány eleinte nem is tudott visszamenni a pilótafülkébe, mert annak az ajtaja nem akart kinyílni. Az egyik légiutas-kísérő közben az első tiszttel próbált kapcsolatba lépni, sikertelenül. Végül az első tiszt pár perc elteltével magához tért és beengedte a kapitányt. A sápadt, izzadt, furcsán mozgó első tiszten egy, a járaton utazó orvos segített. 

A gép Madridban kényszerleszállást hajtott végre, az első tisztet pedig egy ottani kórházban ellátták. 

Mint kiderült, idegrendszeri betegség miatt lett rosszul, melynek tünetei korábban nem jelentkeztek.

#Lufthansa #Madrid

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!