2025. november 10. - Réka
Időjárás ikon
EUR 386.25 :
USD 334.73 :

Megkezdődött az elnökválasztás első fordulója Lengyelországban

Felmérések szerint a tizenhárom jelölt közül a kormánypárti jelölt, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, valamint a legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság támogatásával pályázó Karol Nawrocki a két fő esélyes.

A szavazóhelyiségek 7 órától 21 óráig tartanak nyitva, több mint 32 ezer helyszínen közel 29 millió választásra jogosult szavazópolgár voksolhat, ebből több mint ötszázezren külföldön. 

Az esti zárás pillanatában a szavazóhelyiséget elhagyók megkérdezésével készített, úgynevezett exit poll becslést közölnek a várható eredményről. A legtöbb felmérés szerint hatvan százalék feletti részvételi arányra lehet számítani. Az előző, 2020-as elnökválasztás első fordulójában a jogosultak 64,5 százaléka járult az urnákhoz.

A kormánykoalíció pártjai összesen három elnökjelöltet állítottak, közülük a legnagyobb támogatottságot Rafal Trzaskowski élvezi, aki a fő kormányerő, a Polgári Koalíció jelöltje. Trzaskowski az előző, 2020-as elnökválasztáson is indult, a második fordulóban szoros versenyben maradt alul a most a második elnöki ciklusát töltő, ezért újra már nem választható Andrzej Dudával szemben.

Trzaskowski fő riválisa a Jog és Igazságosság párt támogatásával induló Karol Nawrocki történész, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője, aki a legnagyobb lengyelországi szakszervezet, a Szolidaritás hivatalos támogatását is élvezi.

A választás harmadik fő esélyese Slawomir Mentzen, az ellenzéki Konföderáció jelöltje. 

A voksolás idején kampánycsend van érvényben. 

Lengyelországban ötévente tartanak közvetlen elnökválasztást. Második fordulót akkor rendeznek, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a szavazatok több mint felét. Az idei esetleges második fordulót június 1-re tűzték ki. 

A lengyel államfőnek nem pusztán ceremoniális jogosítványai vannak. Szava van a külpolitikában, ő a hadsereg főparancsnoka. Megvétózhatja a parlament által elfogadott törvényeket, és az elnöki vétót a szejm újabb szavazáson csak háromötödös többséggel utasíthatja el.

#Lengyelország #Elnökválasztás

Mutasd a hozzászólásokat!