2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Tarlós: Ha Magyar Péter hatalomra kerülne, Magyarországot az Unió vezetői vezetnék

A volt főpolgármester szerint Magyar Péter erős függésben van az uniós vezetőktől.

Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere az Egyenes Beszéd műsorában beszélt a BKV-botránytól kezdve a budapesti politikai helyzeten át Magyar Péter megítéléséig. Szerinte Karácsony Gergelynek javítania kell együttműködését a kormánnyal, Magyar Péter mögött pedig csak protesthangulat áll.

A napokban kirobbant BKV körüli ügyekről elmondta, Bolla Tibor, akit Karácsony Gergely nemrég mentett fel, már az ő főpolgármestersége alatt is dolgozott a közlekedési vállalatnál, először vezérigazgató-helyettesként, majd vezérigazgatóként. Tarlós szerint akkoriban „nem volt semmi bajuk” Bollával, „kellemes, lojális ember volt”, ezért is lepődött meg, amikor meghallotta a mostani vádakat.

A vitatott takarítási szerződésről kifejtette, hogy az egy belső céges ügylet volt, amiről sem neki, sem Karácsonynak nem kellett tudnia. Tarlós elmondta, hogy csak 2021-ben, már főpolgármestersége után értesült a szerződésről, amikor telefonon felhívta Bolla Tibort, aki megerősítette, hogy ez saját hatáskörben intézett belső szerződés volt.

A fővárosi költségvetés kapcsán a volt főpolgármester kitért a Kúria döntésére, amely szerint be kell tervezni a szolidaritási hozzájárulás 89 milliárd forintos összegét. „Nem illő egy ekkora kötelezettséget nem betervezni” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a szolidaritási adó már az ő idejében is létezett, csak szerinte hamisan kommunikálják a jelenlegi számokat, mert az ő utolsó évében ez 10 milliárd forint volt (nem 5 milliárd, ahogy állítják).

A volt főpolgármester úgy látja,

Karácsony Gergelynek jobban együtt kell a jövőben működnie a kormánnyal,

úgy látja, hogy a jelenlegi főpolgármester hibát követett el 2019-2020-ban, amikor „egy kicsit felégette a hidakat”, de most lát némi közeledést, és több olyan téma is van, ahol elképzelhető egy „praktikus együttműködés” a főpolgármester és a Fidesz között.

Vitézy Dávidról úgy vélekedett, hogy ő „nyilvánvalóan Karácsony Gergely helyére pozícionálja magát”, ezért „soha nem lesz megbízható partner Karácsony számára”.

Az országos politikát illetően Tarlós István szkeptikus a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatban, amelyek szerint a Tisza Párt minden friss kutatásban előzi a Fideszt. Példaként hozta fel, hogy 2019-ben egy ismert közvélemény-kutató két héttel a választás előtt 15 százalékpontos előnyt mért neki, mégis Karácsony nyert 6 százalékkal.

Magyar Péterről és a Tisza Pártról úgy fogalmazott, hogy a

támogatóik nem annyira a pártot szeretik, inkább egy „protesthangulat” van kialakulóban.

Hozzátette, hogy véleménye szerint a Tiszának „gyakorlatilag nincs reális programja, nincs szakembergárdája”, és Magyar Péteren sem látszik „az alkalmasság egy ország vezetésére”.

Tarlós aggodalmát fejezte ki, hogy ha Magyar Péter esetleg hatalomra kerülne,

fennállna a veszély, hogy „az országot nem a magyar miniszterelnök fogja vezetni, hanem az Unió jelenlegi vezetői”, mivel szerinte „Magyar Péter erős függésben van az uniós vezetőktől”.

(Mandiner)

#Magyar Péter #Tarlós István #Tisza párt

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!