Örömmel jelentem be, hogy hivatalosan is kiválasztottuk ennek a legmodernebb rendszernek a szerkezetét - mondta Trump újságíróknak a Fehér Ház Ovális Irodájában, hozzátéve, hogy Kanada is csatlakozik a kezdeményezéshez.

A BBC tudósítása szerint Trump hozzátette, a rendszer még a világ másik feléről vagy az űrből indított rakéták elfogására is képes lesz.
Trump biztosra vette, hogy a rendszer a hivatali idejének végére működőképes lesz, és összesen mintegy 175 milliárd dollárba fog kerülni, mire elkészül.
A Kongresszus folyamatban lévő költségvetési és adótörvény-tervezetében kezdetben 25 milliárd dollárt különítettek el a projektre.
A Kongresszusi Költségvetési Hivatal azonban úgy becsülte, hogy a kormányzat 20 év alatt akár 542 milliárd dollárt is költhet csak a rendszer űrbe telepített részeire.
Az Aranykupolát az izraeli Vaskupola insipirálta, mely 2011-es üzembe helyezése óta több ezer rakétát fogott el. Az izraeli katonai vállalat szerint, amely részt vett a rendszer megtervezésében, az elfogási arány 90 százalék körüli. Az Aranykupola azonban jóval kiterjedtebb lenne a Vaskupolánál, és többek közt a hangsebességnél gyorsabb hiperszonikus fegyvereket is semlegesíteni tudná.
Mindet kiütjük a levegőből. A elfogási arány nagyon közel lesz a 100 százalékhoz
- fejtette ki Trump, aki január végén írta alá azt az elnöki rendeletet, amely az Egyesült Államok területének védelmét szolgáló teljes rakétavédelmi pajzs kifejlesztéséről szól.
