2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Simicskó István törvényt módosítana, hogy maradjanak a hagyományos pénztárak

Simicskó István arra figyelmeztet, hogy a nyugdíjasoknak vagy azoknak, akik ezt igénylik, meg kell tartani a hagyományos pénztárakat.

Törvénymódosítást javasol a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, hogy a négyszáz négyzetméter feletti alapterülettel rendelkező kereskedelmi egységeknek legalább egy, ember által működtetett pénztárat kelljen biztosítani a vásárlók részére. 

Simicskó István a közösségi oldalára feltöltött videójában elmondta, hogy az elmúlt időszakban több nyugdíjas-szervezet felkereste azzal a problémával, hogy tapasztalataik szerint a boltokban nagyon sok helyen már csak automata pénztárgépeknél lehet fizetni. A frakcióvezető fontosnak nevezte, hogy változtassanak, mondván, „az idősebb polgártársainkra tekintettel kell lennünk”.

Tegyék lehetővé négyszáz négyzetméter feletti üzlethelyiségekben a kereskedők azt, hogy természetes személynél, pénztárosnál fizethessenek a bevásárlást követően a nyugdíjasok vagy azok, akik ezt igénylik

– javasolta Simicskó István, akinek az indítványa szerint a vásárlóknak szabadságot kell adni az ügyben, hogy választhassanak: készpénzzel vagy kártyával, automatánál vagy természetes személynél fizetnek. 

A kereskedelem is arról szól, hogy emberközpontúvá kell tenni – tette hozzá.

A frakcióvezető szerint az automatizálási folyamatok felgyorsultak, ami bizonyos értelemben kényelmesebb a kereskedőnek és a bankoknak is, de lehetővé kell tenni a hagyományos vásárlást is a jövőben.

#KDNP #Simicskó István

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!