2025. november 11. - Réka
Időjárás ikon
EUR 386.25 :
USD 334.73 :

Dobrev Klára: Orbán rendszerét egy jobboldali és egy baloldali ellenzéki erő együtt fogja tudni leváltani

Kommunikációs stílusában más, osztályalapú politizálást folytató Demokratikus Koalíciót ígér a párt valószínűsíthető leendő elnöke, Dobrev Klára. A DK-s EP-képviselő egy interjúban arról beszélt, hajlandó bárkivel együttműködni a kormányváltás érdekében, ugyanakkor azt feltételekhez szabja. Az interjúban Dobrev többször is utalt arra, hogy szerinte a Fidesz és a Tisza Párt kommunikációja túl agresszív és megosztó, ami helyett ő nyugodt kommunikációt ígér.

A Nyugati Fénynek adott interjút Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció jelenlegi alelnöke, valószínűsíthető leendő elnöke – Gyurcsány Ferenc lemondása és közéletből való kivonulása után ugyanis csak Dobrev indult el a párt elnöki pozíciójáért.

DOBREV AZ INTERJÚBAN EGY STÍLUSÁBAN MÁS DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓT ÍGÉRT.

Mint a DK-közeli lapnak fogalmazott, ő már régóta egy erős és stabil értékrend alapján politizál, és nem fog mást gondolni a baloldaliságról, Európáról, a Pride-ról vagy Ukrajna EU-csatlakozásáról, mert megváltozott a helyzet. Szerinte a DK-ban a nagy fordulat nem a politikában, hanem személyében és saját politizálási stílusában fog majd érződni.

Azt gondolom, hogy ebben az erőszakos, egymással acsarkodó, egymást folyamatosan minősítgető politikai térben talán szükség is van arra, hogy az ember egy kicsit nyugodtabb legyen, és hogy a politika végre arról szóljon, ami a lényege: hogy az emberek hétköznapi ügyeit hogyan fogjuk megoldani, kinek milyen javaslata van. Erről vitatkozzunk, ne személyeskedjünk, úgyhogy stílusban talán nagyon nagy változást fognak látni

– ígéri a DK EP-képviselője, aki szerint az embereknek már elegük van „az őrületből, ebből az erőszakosan macsó világból”, ami nem csupán Magyarországon, hanem az egész világon jellemző a politikában.

Dobrev szerint a magyar politika a gyűlölködés szintjén maradt, ami arról szól, „ki kivel nem, ki kit utál, ki kit szeret, hogyan minősíti a másik politikust”, miközben szerinte a politika nem hatalomtechnikai eszköz.

Emellett a DK valószínűsíthető leendő elnöke azt látja, sokan azt akarják, a politikusok ne szólaljanak meg minden ügyben, miközben szerinte a politikusok dolga az, hogy felerősítsék azok hangját, akiké nem hallatszódik.

DOBREV EGY OSZTÁLYALAPÚ DK-T ÍGÉRT, SZERINTE A BALOLDAL FOGLALKOZIK A BÉRBŐL ÉLŐK PROBLÉMÁIVAL, MÍG A JOBBOLDALI PÁRTOK A VAGYONOSOK PÁRTJAI.

Az interjúban kitért a Magyar Péter vezette Tisza Párt és a DK lehetséges összefogására is. Annak ellenére, hogy Magyar ettől elhatárolódott, és kizárja az általa csak óellenzéknek nevezett korábbi pártokkal való együttműködést, Dobrev úgy fogalmazott:

Mindenkivel hajlandóak vagyunk együttműködni, aki az Orbán-rendszer leváltását akarja, és azzal nem kérdőjelezi meg a baloldal helyzetét

– mondta Dobrev, majd azzal folytatta, hogy szerinte az Orbán-kormányt egy jobboldali és egy baloldali ellenzéki erő együtt fogja tudni leváltani, mivel mindkettőre szükség van, a feladatuk pedig, hogy elvigyék szavazóikat a szavazóurnákhoz.

Az interjúban Dobrev Klára többek között az alábbiakról beszélt:

 

  • Dobrev kifejezetten aggasztónak látja, hogy a világon a baloldal visszaesése nem a jobboldal térhódításával, hanem a szélsőjobb előretörésével jár, ami felhasználja és gerjeszti az emberekben lévő frusztrációt a politikával szemben.
  • Orbán Viktor hiába beszél a vidék Magyarországáról, és ígéri az emberek védelmét, szerinte az embereket nem védi meg, mert Magyarország adóparadicsom, a munkások helyett pedig a tőke érdekét veszi figyelembe.
  • Szerinte a leendő kormánynak nagyon sok eszköz/dokumentum áll rendelkezésére, hogy elszámoltassa a korrupció útján meggazdagodókat.
  • Dobrev szerint bele kell állni a nem népszerű ügyekbe is, mint például Ukrajna EU-csatlakozása, vagy a Pride, miközben a Tisza Párt óvatoskodik.
  • Szerinte annyira elege van mindenkinek az Orbán-rendszerből, hogy ezért nagyon sok kompromisszumot hajlandóak kötni.
  • Dobrev szerint a Demokratikus Koalíció nem a nyugdíjasok pártja, hanem mindenkit képvisel.
  • Szerinte sokan nemcsak amiatt mennek el Magyarországról, mert nem találnak munkát, hanem amiatt is, mert azt látják, nyugdíjasként nem fognak tudni megélni itthon.
  • A Gyurcsány Ferenc által megígért grábóci lakásfelújításról azt állította, a település polgármestere el akarja lehetetleníteni, de a projekt folytatódik tovább, és megküzdenek vele az ügyben.

 

(Index)

#DK #Fidesz #Dobrev Klára #Tisza párt

Mutasd a hozzászólásokat!