Több dél-franciaországi város, köztük Cannes és Nizza környékén is teljes áramszünet alakult ki a hétvégén, miután ismeretlen elkövetők megrongálták az elektromos hálózat több pontját.

A támadást két anarchista csoport vállalta magára, akik szerint céljuk a cannes-i filmfesztivál megzavarása és stratégiai infrastruktúrák működésének felfüggesztése volt.
A támadók vasárnap este közleményt tettek közzé az Indymedia aktivista oldalon, amelyben részletesen leírták az akciójukat.
Elmondásuk szerint szombaton felgyújtottak egy elektromos alállomást, valamint átvágták a Nizzából érkező nagyfeszültségű vezetéket, ami hat órán át tartó áramszünethez vezetett Cannes-ban és több közeli településen.
A kikapcsolás jól tükrözi a vágyunkat. Kapcsoljuk ki ezt a halálos rendszert – írták névtelen üzenetükben.
A közleményt több francia médium is ismertette, köztük az Europe 1 rádió és a BFM hírtelevízió. Az elkövetők szerint az akcióval többek között a Thales cégcsoport, helyi startup vállalkozások, a repülőtér, valamint katonai és technológiai kutatóközpontok áramellátását akarták megszakítani. Bár a cannes-i nemzetközi filmfesztiválnak otthont adó épület saját napelemes áramforrással rendelkezik, és a luxushotelek is hasonló módon biztosították működésüket, a város nagy része megbénult: bezártak az üzletek, nem működtek a közlekedési lámpák, a telefonhálózat is leállt.
Damien Savarzeix, a grasse-i ügyész megerősítette, hogy a sajtó átadta neki ezt a vállalást, amelyet egy weboldalon találtak. Ennek értékelése folyamatban van, hozzátéve, hogy az ügy érdemi része még nyitott.
Az Europe 1 értesülése szerint a rendőrség jelenleg az érintett területek térfigyelő felvételeit elemzi, és a hatóságok ultrabaloldali csoportokra fókuszálnak, mivel a szabotázs módszere erre utal.
A történtek után három különböző ügyészség – draguignani, grasse-i és nizzai – indított eljárást bűnszövetkezetben elkövetett szándékos gyújtogatás általi károkozás gyanújával.
Egyelőre előállítás nem történt, de a kormány reagált az incidensre: Bruno Retailleau belügyminiszter vasárnapi körlevelében utasította az összes prefektust, hogy fokozzák az elektromos szolgáltatók létesítményeinek védelmét.
