A pár nappal korábban Szegeden magából kikelve balhézó fiatal rapperről tett közzé két bejegyzést is a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos, ami nem túl jó előjel Pogány Induló számára.

Horváth László az előadóról posztolt egy videót is, amelyen a kormánybiztos szerint a rapper népszerűsíti a drogozást, amiről Horváth László úgy fogalmazott, hogy az már bűnrészesség.
„A drogmarketinges színpadfényben és lájktengerben népszerűsíti a használatot, közben a terjesztő félhomályban keresi a pénzt”
– ezzel a szöveggel osztott meg egy képet a Facebookon Horváth László. A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos hozzátette, számára „bűntársak mindketten”.
A kormánybiztos megosztott egy videót is, amelyen a Szirmai Marcell néven született, de Pogány Induló néven ismertségre szert tett rapper egy koncerten beszél arról, hogy a jövőben börtönbe kerülhet, valamint megkérdezi a közönségét, hogy fogyasztottak-e már aznap drogot. „Sz*rok a törvényekre. K*rvára lesz*rom egyébként. Csak egyedül benneteket féltelek. Hogyha én meg bemegyek, egyszer úgyis kijövök, és folytatjuk a bulit” – közölte a színpadon Pogány Induló, ami után következtek a kábítószerezéssel kapcsolatos kijelentései:
Ezért nagyon halkan kérdezem meg, hogy rendőr meg ne hallja: szívtatok ma rendesen?
– tette fel a kérdést a rapper, majd a végén hozzáteszi, ezt
„az összes f*****pó rendőrnek” üzeni.
Horváth László a bejegyzésében kiemelte, hogy „ez már nem művészi szabadság, sokkal inkább bűnrészesség”.
A kormánybiztos szerint „aki visszaél a népszerűséggel, és drogmarketingre használja, az kárt okoz és bűnt követ el, mert egy roncs élet felé tereli a fiatalokat”.
Egyelőre nem tudni konkrét intézkedésről, de Horváth László egyértelmű üzenetet küldött:
„A méregterjesztők mellett a mérgező agymosást végzők is számoljanak a következményekkel.”
A kormánybiztos kijelentései előtt pár nappal írtunk róla, hogy Pogány Induló a Szegedi Borfesztiválon balhézott. A helyiek beszámolója szerint a rapper erősen illuminált állapotban az élő fába is belekötött, egy videó tanúsága szerint valakinek azt mondta: „Bármelyik álljon fel nekem! Gyere, álljál fel nekem, te kis balf*sz magyar.”
