Kedd délelőtt 11 órakor össze is ült az Országgyűlés igazságügyi bizottsága, hogy megtárgyalják az átláthatósági törvényjavaslat módosítását.

A beterjesztők közül a fideszes Szabó Tünde, míg a kormány részéről Répássy Róbert igazságügyi államtitkár is részt vett a vitán.
Az ülésen a hatodik napirendi pont volt a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat, melynek tárgyalását tüntetők próbálták megzavarni, akik „Szabad sajtó, szabad civilek” feliratú molinóval érkeztek.
Mielőtt Szabó Tünde felszólalhatott volna, Vejkey Imre KDNP-s bizottsági elnök kivitette a “civileket”.
A vita során Szabó Szabolcs, a Momentum képviselője azzal érvelt, hogy szerinte nem felel meg sem az uniós jognak, sem házszabálynak az előterjesztés, mivel „a jogszabálynak a címzettek számára egyértelmű szabályozási tartalommal kell rendelkeznie”. Továbbá visszamenőleg nem korlátozhat és elegendő időnek kell állnia a jogszabályra való felkészülésére. Rónai Sándor, a bizottsági DK-s alelnöke szerint fölösleges az a vita, hogy a javaslat megfelel-e a házszabálynak.
A Mi Hazánk képviselője, Novák Előd is felemásnak tartja az átláthatósági törvényt. Úgy véli, inkább a Facebook ellen kellene fellépni, és ő is felszólalt a külföldi pénzek Magyarországra hozatala ellen.
Nehezményezte továbbá a kettős állampolgárság intézményét, itt megemlítette Márki-Zay Pétert, Cseh Katalint és Bedő Dávidot is. Úgy véli, nyilvános adatnak kellene lennie a politikusoknál, hogy egy másik állam alkotmányára is felesküdtek.
A kormány képviselője, Répássy Róbert szerint most is csak az általános vitán elhangzottakat ismételték a politikusok, továbbá úgy véli, hogy szerintük megfelel a javaslat a házszabálynak.
A vita utáni részszavazás eredménye egyébként 8 igen, 3 nem, és 0 tartózkodás volt.
Cseh Katalin is szót kapott, ő azzal vádolta a kormányt, hogy csak elfedni szeretné azt, hogy nem érkeznek meg az uniós pénzek, ezért akarják elhallgattatni a sajtót, ami ezt megírhatja.
