2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Megjelent a Tiszás, hazaáruló Kollár Kinga a közgyűlésen

A várakozásokkal ellentétben ezúttal nem futamodott meg a Fővárosi Közgyűlés nyílt ülésén való részvétel elől Kollár Kinga. Magyar Péter hazaáruló képviselőjét és a többi tiszás politikust aktivisták élőláncával kísérték be a közgyűlésre, hogy az újágírók véletlenül se tehessenek fel kellemetlen kérdéseket.

A testület mai ülésén komoly vita várható Kollár Kinga összeférhetetlenségéről is, a kormánypárti frakció ugyanis azt fogja képviselni, hogy Kollár Kingának távoznia kell a közéletből, míg Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester és a balliberális többség mindent megtesz annak érdekében hogy a Tisza Párt képviselője érintetlen maradjon.

A Kollár Kinga összeférhetetlenségét vizsgáló bizottság előterjesztésből kiderült: Baranyi Krisztina a képviselők és az összeférhetetlenségi indítványt benyújtók meghallgatása előtt döntött arról, hogy a képviselő nem bűnös, függetlenül attól, mi hangzott el az ülésen.

Az erről szóló dokumentumot is megszerezte a Magyar Nemzet, amelyből tökéletesen kirajzolódik, hogy a kommunistákat megszégyenítő módszerekkel dolgozik a Baranyi Krisztina vezette bizottság.

A döntés meghozatalához egyszerű többségre volt szükség, a bizottságban pedig jócskán felülreprezentáltak voltak a városvezető koalíció pártjainak képviselői, így pedig különösebb probléma nélkül képes volt a Baranyi-bizottság felmenteni Kollár Kingát. A Fővárosi Közgyűlés elé felterjesztett javaslatban egyértelműen szerepel, hogy Kollár Kinga nem bűnös, vagyis a városvezető koalíció képviselői gyakorlatilag előre eldöntötték, mi lesz Magyar Péter képviselőjének sorsa. Mindeközben Kollár Kinga botrányával kapcsolatban hallgatnak a Fővárosi Közgyűlés frakciói.

(MNO)

FRISSÍTÉS:

A Tisza Párt fővárosi képviselői élőlánc mellett érkeztek az ülésteremhez, miközben többek között Bede Zsolt próbálta őket kérdezni. Egy verőember ugrott tudósítónkra, nem hagyta kérdezni Bede Zsoltot.

A folyosón egy kis lökdösődés is kialakult, miután nem hagyták kollégánkat:

Másik kameraállás… így nem lehet kérdezni a tiszásoktól:

Az ülésterem bejáratánál olyan szórólapot osztogatnak, amelyen Magyar Péter és Tseber Roland látható többek között az alábbi felirattal: 

„Magyar Péter nem a magyar embereket szolgálja, hanem valaki mást”.

Közben Radics Béla fideszes képviselő egy életnagyságú Kollár Kinga papírfigurával jelent meg az ülésen. Kollár Kinga egyébként a teremben tartózkodik, a Tisza képviselőjét az Európai Parlamentben mondott gyalázatos beszéde miatt érte súlyos kritika.

 

FCK NER

Libsikkel van tele a terem…

Barabás Richárd: "Na mi van, harcosok? A pedofilok az egyházakban vannak, nem pedig közöttünk!"

A párbeszédes homoszexuális képviselő a Fidesz-frakcióhoz beszél. Szerinte a szabad sajtót támadják és Budapest kivéreztetik, majd homoszexuálisként, remegő hangon kérte ki magának a "Pride elleni kampányt" 

“A pedofilok az egyházakban vannak, nem pedig közöttünk” - mondta Barabás szinte kiabálva.

 

Tüttő Kata: Ez a város nem volt hajlandó elfogadni egyik kormány által rászabott kereteket sem

Budapest egy szabad város, mindig is a szabadságáért küzdött, most is a szabadságáért küzd. Ez a város nem volt hajlandó elfogadni egyik kormány által rászabott kereteket sem, mert kimondta azt, hogy az nem lehet, hogy miközben egy város termel, rengeteg pénzt tesz a közösbe, annyi nem marad itt, hogy a város saját maga dönthessen arról, hogy mi történjen a területén

– mondta Tüttő Kata.

 

Vitézy Dávid szerint “az átláthatósági törvény Magyarország EU-tagságát veszélyezteti”

Vitézy Dávid elmondta, hogy a szuverenitásról kell beszélni, amelyhez a sajtószabadság szervesen hozzátartozik, e nélkül ugyanis az ország önvédelmi mechanizmusa sérül, hiszen csak az „orosz propaganda marad, amelynek nincs sok köze a valósághoz". Szerinte Magyarországon minél szélesebb körű vélemény- és szólásszabadságot szeretne, Budapestnek pedig elemi érdeke, hogy az EU tagja maradjon, de ezzel ez a törvénytervezet szembe megy.

Ez pedig veszélyezteti Budapestet is, hiszen a város fejlődését az uniós források garantálták. Mindenkinek, aki a város fejlesztésére tett esküt, elemi érdeke, hogy az unió része maradjunk

– fogalmazott.

 

Karácsony: A demokratikus nyilvánosság utolsó bástyáit akarják ledönteni

Közölte:"önkényesen vegzálnak civil szervezeteket és sajtótermékeket". 

Majd annak abszurditásán mereng, hogy joghátrányt jelent, ha valaki európai uniós forrást hoz ide és fogad el. Hangsúlyozza, hogy az érintettek abszolúte önkényesen kerülnek fel a listára.

 

Orbánt felcsúti Nerónak nevezte a tiszás Molnár Dávid

A tiszás Molnár Dávid szerint a törvényjavaslat újabb vörös vonal átlépése, ami a "putyini útra tereli Magyarországot". Végig a kormányt bírálta. Arról beszélt, “a kormány a politizálás maszkja mögé rejtett bűnszervezet, Orbán és csatlósai célja, hogy ellopják a közvagyont, semmitől sem riadnak vissza”.

Orbánt felcsúti Nerónak nevezte, szerinte a Fidesz elárulta a korábbi eszméit. Az ország a tönk szélén van, kivéve Mészáros Lőrincet, akinek sikerült megmásfélszerezni a vagyonát. Szerinte a rezsim düledezik, végnapjait éli, ezért a gyűlöletkeltés. Szerinte a Tisza-kormány átlátható, békés kormányzást visz majd.

A rezsimet szuverenitásvédelmi hivatalostól, átláthatóság törvényestől a történelem szemétdombjára küldik - kiabálta.

 

Cicaharc: Barabás Richárd nekiment Vitézy Dávidnak

Barabás Richárd (Párbeszéd) szerint az átláthatósági törvényjavaslatról elmondta, hogy Budapesten a közéleti vitákban való részvétel jog és lehetőség. Viszont ha ez ellen megy a hatalom, az a „végső elkeseredés kapálózása, hiszen nekitámad a demokratikus médiának, ami ellent tud tartani a gyűlöletkeltő propagandának”. Ebbe a sorba beilleszkedik “a gyülekezési jog felszámolása és a szabad sajtó felszámolása, de még Budapest csődbe taszítása is”.

Nem az a kérdés, hogy merre fordul a villamos vagy hogy kell-e ivartalanítani a kutyákat. Ezek elvi kérdések, amikben nem lehet mismásolni, mert aki ezt teszi, az kiszolgálja az önkényt és aláfekszik a zsarnokságnak

– mondta. 

Lehet vitatkozni a szuverenitásról vagy az EU-ban lévő vétójogról, de szerinte Vitézy Dávid javaslata mismásolás, mert "fideszes narratívát közvetít". Idézett Vitézy javaslatából is, kiemelve, hogy „Magyarország szuverenitását mindenáron meg kell védeni” és „a befolyásszerzési kísérletek minden irányból egyre erősebbé válnak”, de nem részletezi, mik ezek.

Egyetért viszont abban, hogy Budapestnek dolga kiállni "a civilek és a sajtó szabadsága mellett és ebben nincs helye mismásolásnak”.

Vitézy Dávid reakciójában elmondta, hogy a fidesz módosítóit nem fogadja el és Barabás felszólalását hülyeségnek nevezte.

 

A Fidesz ukránbarát pólókat osztott a Tisza Párt képviselőinek

Szécsényi Dániel (Fidesz) arról beszélt, hogy a törvényjavaslat amerikai mintára készült, nem oroszra. Szerinte abban mindenki egyetért, hogy hazánk szuverenitása nem lehet vita tárgya, viszont a külföldi finanszírozású szervezetek magyar ügyekbe avatkoznak bele, ezért aki politikával foglalkozik, nem kaphat külföldi támogatást.

 A hazai „független médiumok”, akiknél megjelenik az ukrán propaganda, egyértelműen külföldi érdekeket követnek, ezt pedig nem veszi komolyan sem a főpolgármester, sem a fővárosi frakció.

Mindenkinek az ukrán titkosszolgálat szervezi a külföldi útjait?

– tette fel a kérdést, majd kitért Ruszin-Szendi Romulusz ukránbarát felszólalásaira és Tseber Roland kiutasítására Magyarországról mint ukrán kém.

Ezután kiosztottak néhány ukránbarát pólót a Tisza Párt képviselőinek. 

Karácsony Gergely hozzátette, hogy 

„szívesen hordana ilyen pólót, de nem kapott”.

 

Radics Béla szembesítette Kollárt

Szerinte a tiszások ne szégyelljék a pólót, amit kaptak, ő kifejezetten figyelt arra, hogy például Molnár Dávidnak jó méretet hozzon.

Üdvözölte Kollár Kingát az ülésteremben, aki nem jelent meg azon a bizottsági ülésen, amin az összeférhetetlenségéről volt szó, holott azt ígérte, hogy elmegy. 

„Miért nézi hülyének a magyarokat, miért nem mer válaszolni a képviselők kérdésére?”

 – mondta Radics, majd számon kérte Kollárt, hogy hogyan volt képes azt mondani, hogy 50 kórház felújításának késleltetése jó a Tisza pártnak.

 

#kollár kinga #fővárosi közgyűlés #Tisza párt

Mutasd a hozzászólásokat!