A Magyar Közlönyben május 29-én este hivatalosan is megjelent a kormány rendelete, amely előírja a bankoknak, hogy telepítsenek automatákat a kisebb településekre is. A korábban bejelentett szabályozás most lett végleges, és június 7-től hatályos.

Az új előírás szerint két lépcsőben kell végrehajtani a telepítéseket.
Először 2025 végéig minden olyan helységben kell bankjegykiadó automatának működnie, ahol legalább ezer ember lakik. Ezután 2026 végéig azokban a falvakban is, ahol 500 és ezer fő között van a lakosság.
Az ennél kisebb helyeket egyelőre nem érinti a szabály – arról később döntenek, hogy ott kell-e automata.
A rendelet részletesen megszabja, hol kell elhelyezni az automatákat. Az önkormányzatoknak olyan helyszínt kell kijelölniük, amely jól megközelíthető a lakosság számára, forgalmas helyen van, lehetőleg a mindennapi ügyintézési helyek közelében.
Az elérési útvonal nem lehet korlátozott, és akadálymentesen elérhetőnek, valamint megfelelően kivilágítottnak kell lennie.
Fontos követelmény a biztos áramellátás és internetelérés – a rendelet külön hangsúlyozza, hogy internetelérési akadályoztatás nem állhat fenn. A gépet biztonságosan és stabilan kell elhelyezni úgy, hogy működtetése, szervizelése és készpénzzel való töltése megvalósítható legyen.
A minisztérium számolt azzal, hogy nem minden kistelepülésen található ilyen ideális hely. Ha a települési önkormányzat területén nem biztosítható a leírás szerinti helyszín, akkor a bankkal együttműködve kell megvizsgálni az ATM telepítésére alkalmas egyéb helyszíneket. A rendelet azonban nem tisztázza, hogy ez mit jelent pontosan – például a település területén kívül is kereshetnek-e helyet, vagy a követelményekből kell engedni.
(index)
