Emmanuel Macron francia elnök arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok és Európa elveszítheti hitelességét, ha nem sikerül hamarosan rendezni az ukrajnai és gázai háborúkat. A szingapúri „Shangri-la Párbeszéd” elnevezésű védelmi csúcstalálkozón azt is javasolta, hogy Ázsia és Európa új szövetséget kössön egymással.
Franciaország elnöke kemény szavakkal bírálta a nyugati kettős mércét a szingapúri védelmi csúcstalálkozón.
Ha sem az amerikaiak, sem az európaiak nem tudják rövid távon rendezni az ukrán helyzetet, akkor szerintem nagyon alacsony lenne az amerikaiak és európaiak hitelessége, amikor azt állítják, hogy meg tudnak oldani bármilyen válságot ebben a térségben
– magyarázta Emmanuel Macron.
Szerinte ez a probléma nem csak Európát érinti, ugyanis ha egy agresszor azt érzi, hogy senki nem tud ellene fellépni, az másokat is agresszív politikára sarkall majd.
Ha Oroszország korlátozások nélkül elfoglalhatja az ukrán területeket, akkor mi történhet Tajvannal? Mit fogtok tenni, ha valami történik a Fülöp-szigeteken?
– tette fel a kérdést a BBC szerint, utalva arra, hogy az ázsiai országok többsége aggódik a régió stabilitása miatt, mivel Kína egyre inkább fenyegeti Tajvant, amelyet saját területének tekint, és folyamatosan összeütközésbe kerül a Fülöp-szigetekkel a Dél-kínai-tengeri területi vitákban.
A francia elnök hangsúlyozta, hogy az Ukrajnában zajló események kapcsán a tét „a közös hitelességünk, hogy még mindig képesek vagyunk megőrizni az emberek területi integritását és szuverenitását”.
Gázai kettős mérce
Emmanuel Macron a gázai háborúval kapcsolatban is megfogalmazta kritikát, amelyben a kettős mércét emelte ki. Elismerte, hogy létezik az a szemlélet, miszerint a Nyugat „szabadjegyet" adott Izraelnek.
Ha feladjuk Gázát és szabad utat adunk Izrael számára, akkor megöljük a saját hitelességünket, még akkor is, ha elítéljük a terrorista támadásokat
– jelentette ki.
Az elmúlt hetekben európai vezetők bírálták Izrael támadásait, amelyek súlyosbítják Gáza egyre kétségbeejtőbb humanitárius helyzetét. Emmanuel Macron közelebb került a palesztin állam elismeréséhez, és jövő hónapban Franciaország Szaúd-Arábiával közösen konferenciát rendez az ENSZ-nél, hogy kidolgozzák a kétállami megoldás ütemtervét.
Izrael külügyminisztériuma pénteken hevesen bírálta Emmanuel Macront.
Ahelyett, hogy nyomást gyakorolna a dzsihadista terroristákra, Macron palesztin állammal akarja őket jutalmazni
– értékelte a francia elnök terveit.
Stratégiai autonómia víziója
Macron beszédében „stratégiai autonómia" vízióját is népszerűsítette, amely szerint az országok megvédik érdekeiket, miközben szorosan együttműködnek egy szabályokon alapuló globális rend fenntartásában, amelyet nem nagyhatalmak uralnak.
Franciaországot példaként hozta fel, amely barátja mind az Egyesült Államoknak, mind Kínának, miközben megőrzi saját szuverenitását. Szerinte ez a modell alapot jelenthet egy új európai-ázsiai szövetség számára.
Együtt akarunk működni, de nem akarunk függeni. Nem akarjuk, hogy naponta utasítsanak minket, mi megengedett, mi nem, és hogyan változhat az életünk egyetlen ember döntése miatt
– mondta, ami burkolt utalásnak tűnt Donald Trumpra vagy Hszi Csin-ping kínai elnökre.
Trump globális vámjaira és a szövetségesek bizonytalanságára utalva elmondta, hogy nem biztosak abban, hogy megvan a teljes garancia a meglévő szövetségben. Ezért a francia elnök „pozitív új szövetséget” sürgetett Európa és Ázsia között, amely biztosítaná, hogy „országaink ne legyenek a nagyhatalmak döntéseiből eredő egyensúlytalanságok járulékos kárai”.
Emmanuel Macron megjegyezte, hogy korábban ellenezte, hogy a NATO szerepet vállaljon Ázsiában, „mert nem akarok részt venni valaki más stratégiai rivalizálásában”. Azonban Észak-Korea orosz oldalon való részvétele az ukrajnai háborúban megváltoztatta álláspontját.
Ha Kína nem akarja, hogy a NATO részt vegyen Délkelet-Ázsiában vagy Ázsiában, akkor egyértelműen meg kellene akadályoznia [Észak-Koreát] abban, hogy európai földön vegyen részt háborúban
– jelentette ki.
Az elemzők szerint Kína valószínűleg nem fogja nagyra értékelni Emmanuel Macron beszédét, különösen a Tajvanra vonatkozó megjegyzései miatt. Ugyanakkor Ázsia egyes részei üdvözölhetik a stratégiai autonómiáról szóló üzenetet, tekintettel arra, hogy aggódnak az Egyesült Államok és Kína közötti választás kényszere miatt.
(Index)
