2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Vasárnap a nyílt utcán kalapáccsal leütötték Jeszenszky Géza egykori külügyminisztert

Vasárnap délután megtámadták, és hátulról leütötték Jeszenszky Gézát, a rendszerváltás utáni MDF-kormány külügyminiszterét. Jeszenszky a 24.hu-nak azt mondta, a budapesti belvárosban, a Ferenciek terén lévő lakásuknál történt a támadás.

Az támadásról elsőként a Népszava számolt be, az egykori politikus által írt levél alapján. 

Jeszenszky azt írta, hogy 

"a feleségével tartott hazafele, amikor a kapu bejáratában egy nagy ütést érzett a fején. „Első benyomásom az volt, hogy egy tégla eshetett le a mennyezetről. Mielőtt megfordulhattam volna, jött egy második csapás. Egy sapkát viselő álarcos férfi akart megölni. Először vascsőre gondoltam. Próbáltam rúgással távol tartani, de talán visszalökött és a hátamra estem. Ekkor Editre, a feleségemre sújtott, de egy közelben álló férfi – ezt látva – próbálta lefogni így csak kisebb volt az ütés és nagy púpot okozott”. 

Jeszenszky Géza elmondása szerint ezután a segítségére siető férfival együtt, vérző fejjel a támadó után futott, és mások is csatlakoztak „az üldözéshez”, a végén már csak a segítő futott az elkövető után, és közben hívta a rendőröket, akik végül a Fővám téren elfogták az elkövetőt.

Két éve ugyanez az ember hasonló módon támadott meg az udvarunkon, akkor is álarcban, de akkor sikerült elmenekülnie, nem találták meg

– fűzte hozzá Jeszenszky Géza, aki szerint a rendőrök most viszont megtalálták a fémkalapácsot is.

Azt gondoltam, hogy nagyobb baj nem történt, de a mentők feleségemmel együtt bevittek a Semmelweis klinikára, ahol a CT megállapította, hogy a fülem alatt betört a koponyám. Még aznap este megoperáltak, úgy tűnik, hogy elmúlt az életveszély, de legalább egy hétig a kórházban tartanak – közölte a volt külügyminiszter.

#Támadás #Jeszenszky Géza

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!