Lengyelország új köztársasági elnöke miatt megy a visítás. A 42 éves történészt, akit a nacionalista-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt támogatott, a szavazatok 50,89%-ával választották meg, szűken legyőzve Varsó szélsőliberális polgármesterét, Rafal Trzaskowskit.

Karol Nawrocki fiatalabb korában a Lechia Gdansk futballklub huligánjai közé tartozott. Előszeretettel jelent meg olyan összecsapásokon, erdőkben, parkokban amelyekben az ellenfél szurkolóit kellett felülmúlni.
– Sportszerű, nemes küzdelmekben vettem részt
– jelentette ki Nawrocki - aki amatőr bokszoló is egyben - cseppet sem titkolva, hogy nem volt éppen jó fiú régebben.
Az amatőr bokszoló egy vitában, amikor a verekedésről szóló beszámolók miatt szembesítették, a következőket mondta: „Minden sporttevékenységem a szívem, az izmaim és az ökleim erejére épült.”
„Tisztességes verseny volt, a formától függetlenül.”
Annak ellenére, hogy Nawrocki egyértelművé tette, hogy nem bánta meg tettét, sőt, „nemes harcnak” nevezte, a támogatók körében attól tartottak, hogy a vallomás a választásokba kerül – de a győzelmet sikerült biztosítania.
Az új államfő korábban bokszedzésekre járt, s az ott tanultakat kamatoztatta többek között az előre megbeszélt, Lengyelországban oly népszerű erdei bunyókban. Például tagja volt annak a Lechia Gdansk különítménynek, amely 2009-ben a Lech Poznan fanatikusaival harcolt 70 a 70 elleni – úgynevezett – ustawkában. Rögtön a szemére vetették az ellenfelei, hogy Lengyelországban akár ötéves börtönbüntetést is kaphat, akiről kiderül, hogy ilyesfajta erődemonstrációban vett részt.
Trump is támogatta
Az amerikai elnök örült Nawrocki megválasztásának:
Az LMBTQ sem a kedvence
Nawrocki egy vita során szivárványos zászlóval ajándékozta meg riválisát:
Nacionalista győzelme romba dönti a lengyel LMBTQ és abortuszjogokkal kapcsolatos reményeket - írták a nyugati médiában.
Nawrocki a keresztény
A migrációról sincs túl jó véleménye…
„Az én Lengyelországom egy olyan Lengyelország, ahol a migránsintegrációs központok helyett kitoloncoló központok vannak azok számára, akik el akarják pusztítani az országunkat!”
