Szombaton a Momentum küldöttgyűlése döntést hoz arról, hogy elinduljunk-e a 2026-os választáson – közölte pénteken közösségi oldalán Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki politikus posztjában leszögezte:
Sokan érzik úgy, hogy itt az idő valami radikálisan másra. Én is változást szeretnék – jobban, mint valaha. De az, ha most, egy évvel a választás előtt kizárjuk az indulás lehetőségét, szerintem óriási hiba lenne.
„Egyszerűen nem tudjuk, mi lesz egy év múlva. Nem tudjuk, milyen választási rendszerben kell majd rajthoz állni, és nem láthatjuk előre, hogyan, milyen stratégiával lehet akkor a legjobban elősegíteni a rendszerváltást – annak a szabad, európai Magyarországnak a megteremtését, amelyről mindannyian álmodunk” – áll a bejegyzésben.
„Nem tudjuk, mi marad a jogainkból, lesz-e még szabad sajtó, civil szféra. A Fidesznek van még ideje arra, hogy mindent végképp felszámoljon, ami szabad, ami tisztességes, ami európai ebben az országban. Ha most eldobjuk az egyik legerősebb eszközünket, amellyel küzdeni lehet, azzal nem rendszerkritikusak leszünk, hanem kiszolgáltatottak” – tette hozzá a momentumos Cseh Katalin.
A Momentumot azért alapítottuk, mert elegünk volt abból, ahogy a Fidesz tönkreteszi a hazánkat – olvasható a képviselő posztjában.
Megjegyezte, abban hisznek, hogy Magyarország lehet egy nyitottabb, igazságosabb, szabadabb hely.
Soha nem tennék olyat, ami akadályozza, hogy ez a rendszer végre megbukjon. De azt sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ez a cél összeegyeztethetetlen lenne a szabadságjogokért, az európai Magyarországért való következetes küzdelemmel – fogalmazott Cseh Katalin, megjegyezve, hogy „szabadságról, jogállamról, emberi méltóságról beszélni nem naivitás, hanem kötelesség”.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
