2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Hivatalos: leigazolta a Puskás Akadémia kapusát a Liverpool

Hivatalos: leigazolta a Puskás Akadémia kapusát a Liverpool

A Premier League-ben szereplő Liverpool FC megvásárolta Pécsi Ármin játékjogát, így a 20 esztendős kapus a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol bajnoki címvédőnél folytatja pályafutását – közölte honlapján a Puskás Akadémia.

„Nagyon nehéz néhány mondatban megköszönni mindazt, amit a Puskás Akadémiától kaptam, de most, hogy eljött a búcsú ideje, mégis megpróbálom. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki velem foglalkozott az akadémiai éveim alatt, köszönettel tartozom az összes kapusedzőmnek és korábbi edzőmnek, kizárólag szép emlékeket viszek magammal Liverpoolba az utánpótlásban, illetve a felnőttcsapatnál töltött évekből. Ebben a klubban nőttem fel, itt lettem élvonalbeli labdarúgó és profi futballista, de most olyan lehetőség adódott az életemben, amit muszáj volt megragadni, így a váltás mellett döntöttem. Még egyszer köszönök mindent, és mindent megteszek, hogy az egyesület a jövőben büszke lehessen rám” – fogalmazott a kapus.

Mint a klub emlékeztetett rá, az U21-es válogatott játékos 2017-ben került a Puskás Akadémiára, ahol minden korosztályos csapatot végigjárt, majd szerepelt az NB III-as alakulatukban, valamint kooperációs szerződéssel Csákváron is a másodosztályban, mielőtt 2024. február 4-én bemutatkozott a felnőtt élvonalban.

#Futball #Liverpool #átigazolás #Pécsi Ármin

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!