2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon 10°
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Különadót vetne ki DK a luxus magánrepülőgépekre

Online sajtótájékoztatóján Arató Gergely azt is bejelentette , hogy a DK az országgyűlési választásokon önálló listával indul.

Magyarországi le- és felszállásonként egységesen egymillió forintot.

A Demokratikus Koalíció (DK) törvényjavaslatot nyújt be, amely különadót vetne ki a luxus magángépekre, magyarországi le- és felszállásonként egységesen 1 millió forintot. Az adóbevételt a főváros, a kerületi és az érintett Pest megyei önkormányzatok kapnák, ahol az emberek a legtöbbet szenvednek a légiforgalom zajterhelésétől – közölte Arató Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. 

A különadó nem vonatkozna a menetrendszerinti és a legalább 100 fő szállítását lehetővé tevő charterjáratokra, a hobbicélú kisgépekre, valamint a honvédségi, rendvédelmi és egészségügyi célú légijárművekre.

„Elég abból, hogy a megélhetési válság közepén, amikor a fizetések és a nyugdíjak egyre kevesebbet érnek, és az önkormányzatokat sarcolja az Orbán-kormány, a milliárdos oligarchák dőzsölnek. Akinek telik magángépre, annak telik több adóra is” – hangsúlyozza a politikus, nyilvánvalóan Magyarország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc legutóbbi útjára célozva. 

A közlemény kiemeli, a DK által javasolt magángép-adó célja, hogy a leggazdagabbak is vegyék ki a részüket a luxuséletvitelük által okozott társadalmi károk megtérítéséből. „A repülőgépek okozta zajterhelés nemcsak egészségügyi problémákat okoz az embereknek, hanem csökkenti az ingatlanok értékét is. Aki luxuséletet él, az fizessen luxusadót!” – közölte a frakcióvezető-helyettes.  

Online sajtótájékoztatóján Arató Gergely azt is bejelentette , hogy 

„a DK az országgyűlési választásokon önálló listával indul, és minden egyéni választókerületben állít jelöltet”. 

Arató Gergely kifejtette: a DK azokat az embereket képviseli, akiknek elegük van a „milliárdosok urizálásából” és a környezetszennyezésből, és ezeket a baloldali szavazókat szerinte csak ők tudják elvinni az urnákhoz.

#DK #Arató Gergely

Mutasd a hozzászólásokat!