2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Parajdra látogatott Sulyok Tamás

Az egész magyar nemzet szolidaritását szeretném kifejezni itt Parajdon, az itt élők mindenben számíthatnak ránk – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap az erdélyi településen tartott sajtótájékoztatón.

Május végén tragikus jelenet zajlott le Parajd területén: a megáradt Korond-patak elöntötte a község híres sóbányáját. A víz megállíthatatlanul zúdult be bányába, megtelítve mind a hét szintjét, ezzel jóvátehetetlen károkat okozva. A katasztrófa hatására a bánya felszíne több ponton megsüllyedt, a beomlás veszélye miatt pedig többeket evakuálni kellett.

Az államfő kiemelte: amikor egy közösség egyik napról a másikra elveszíti a jövőbe vetett reményét, akkor ott nagyon nagy a baj. Ami pedig itt történt, az az embereket közvetlenül érinti. Az emberek attól félnek, hogy nem lesz ivóvizük, elveszítik a lakásukat, a munkahelyüket, és elveszítik az összes reményt, amit az itteni életbe vetettek 

– hangsúlyozta.

Sulyok Tamás megköszönte az Ökumenikus Segélyszervezetnek, hogy a kezdetektől fogva Parajdon van. Elmondta, hogy ő maga is azonnali gyorssegélyt utalta ki az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a legrászorultabbaknak.

Szerdán a magyar kormány úgy döntött, hogy megduplázza a közmédia egész napos adománygyűjtő műsorában befolyt felajánlásokat, „minden felajánlott forint mellé odatesz még egyet” – ezt Orbán Viktor jelentette be.

(MTI)

#Erdély #Sulyok Tamás #Parajd

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!