2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Románok bontották ki egy zalaegerszegi bevásárló központ falát

Lopás miatt kell felelnie a bíróságon három embernek egy 2021-ben elkövetett bűncselekmény miatt. A románok mindent elvittek, amit csak tudtak egy zalai üzletből, aminek a falát is kibontották.

Június 11-én tárgyalják a Zalaegerszegi Járásbíróságon annak a három betörőnek az ügyét, akik még 2021. október 1-jén sokmilliós elektronikai eszközt loptak el egy zalaegerszegi bevásárló központ egyik elektronikai cikkeket árusító üzletéből. Mint kiderült, a tolvajok románok – számolt be róla a Zaol. 

Először kukákkal torlaszolták el az áruház szervizútját, aztán elmentek, majd húsz perc múlva falbontáshoz szükséges szerszámokkal visszatértek a helyszínre.

Kibontották az áruház hátsó falát, és betörtek a raktárhelyiségbe. 

Az üzlet drága műszaki cikkeknél álló, rácsos falát is felfeszítették.

Különböző elektronikai áruval pakolták meg a táskáikat. Ketten voltak bent, amíg társuk őrt állt, a környéket figyelte. Közel 240 műszaki cikket loptak el, köztük okostelefonokat, fülhallgatókat, notebook-okat és okosórákat, jellemzően 20 ezer és 500 ezer forint közötti értékben.

A lopással 36.884.968 forint, míg a rongálással közel 7 millió forint kárt okoztak.

#Zalaegerszeg #román tolvajok

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!