Puzsér Róbert 2025. június 10-én összehívta a külföldről finanszírozott liberális ügynököket egy tüntetésre. Stumpf András, Ács Dániel és Dévényi István aktivistaként szólaltak fel, annak ellenére, hogy elvileg újságírók lennének.

Vörös Szabolcs nem szólalt fel Puzsér tüntetésén, szerkesztősége azonban képviseltette magát Stumpf András személyében, aki elmondta, hogy újságíróként nem a színpadon lenne a helye. Úgy tűnik azonban, hogy a külföldi finanszírozás átláthatóságát célzó törvény lehetősége mégis kicsalta a Válasz Online munkatársát a reflektorfénybe. Különösen érdekes, hogy a Simicska Lajos által az útszélen hagyott árvákból álló szerkesztőség éppen ebben az ügyben érezte fontosnak megszólalni – ráadásul pont azon a napon, amikor közzétették az ukrán elnökkel készült, interjúnak álcázott propagandakampányukat.
A liberális elit újságíróiról (ügynökeiről) köztudott, hogy rendkívüli becsben tartják egymást, így nem meglepő, hogy Vörös kedvenc „bűnös élvezete” a 444 podcastjének hallgatása, amely szintén képviseltette magát a színpadon Ács Dániel személyében.
Azt már megszokhattuk, hogy a Soros-blog (444) minden tüntetésről lelkesen tudósít, ám az ritkaságszámba megy, hogy egyik ügynöküket a rivaldafénybe állítják. Ács stílszerűen kezdte felszólalását, rögtön Tamás Gáspár Miklóst idézve, és a Népszabadságot nevű kommunista propagandalapot siratva.
Rövid kitérőként jegyzik meg: „a Jóisten nemcsak létezik, de humorérzéke is van”, hiszen a Népszabadság, amely méltatlanul 26 évvel élte túl a rendszerváltást, végül azért zárta be kapuit, mert nem termelt profitot és hatalmas veszteségeket halmozott fel. Ilyen a piacgazdaság.
A titkos finanszírozási műveletek ellehetetlenülésétől tartva nemcsak a 444.hu és a Válasz Online lépett színre, hanem a Magyar Hang is.
A lap képviseletében Dévényi István lépett a mikrofonhoz, aki szintén hangsúlyozta, hogy újságíróként semmi keresnivalója a színpadon.
Felmerül a kérdés: ha Stumpf és Dévényi ennyire tisztában vannak azzal, mi NEM feladata egy újságírónak, miért aktivistaként szólalnak fel ahelyett, hogy a munkájukat végeznék? Csak nem azért, mert erre kaptak parancsot?
Az mindenesetre biztos, hogy a Válasz Online hosszú utat tett meg (vagy járattak be vele), mire eljutottak odáig, hogy ma már a 444-gyel együtt tüntessenek „újságíróként”.
(mandiner)
