2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Lázár János: A Harcosok klubja, az nem egy harcos vállalkozás

„Az én elvi álláspontom az, hogy minden bank becsapta az összes ügyfelét” – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a devizahitelezésről pénteki, közel négy órás lakossági fórumán Szombathelyen.

A miniszter szerint „teljesen világos, hogy a bankok visszaéltek” a helyzettel. Lázár az Európai Bíróság április végén egy magyar devizahiteles-ügyben meghozott ítélete miatt kezdett a devizahitelekről beszélni, azt mondta, ez az ítélet „az egészet újrakeretezi”. 

Hozzátette, ő 

általános értelemben is úgy gondolja, hogy „egy magyar politikusnak mindig a károsultak, vesztesek és a magyar emberek mellé kell állni”, nem pedig a bankok mellé.

„Valaki azt a mesét elhiszi, hogy ha a Tisza Párt nyeri a választást, akkor másnap jobb lesz a vasút, és nem fognak késni a vonatok? Fiatalok! Ne vicceljünk ezzel!” – figyelmeztetett, amikor a MÁV-ról kérdezték. Szerinte erre inkább az lenne garancia, ha neki megengednék, hogy a továbbiakban is ő feleljen a vasútért. Természetesen sok kérdést kapott a MÁV-ról, elmondta például, hogy naponta 220 millió forint a jegybevétel, ebből 3 milliót adnak vissza a késési biztosítás bevezetése óta. „45 ezer jegyet adtunk vissza idáig.”  

Beszélt a Harcosok klubjáról is, azt mondta, 

„ez egy békés vállalkozás, nem egy harcos vállalkozás”. 

A miniszter szerint annál nagyobb harc nem is kell, mint amit ő csinál, hogy kiáll az emberek elé, és beszél. Az pedig még üdvözlendő is, ha a Harcosok klubja felpörgeti az online jelenlétet.

Lázár baja Szombathelyen is meggyűlt a hallgatósággal, sokan kiabáltak neki vissza, a a miniszter többször kérte a közönséget, hagyják egymást beszélni, őt pedig a kérdésekre válaszolni.

#Szombathely #Lázár János #Lázárinfó #HK

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!