"Kolozsvár a miénk is, Románia a miénk is"
- megtartották az idei Kolozsvár pride-ot is.
“Egyenlő jogokért, a megkülönböztetés ellen, a szeretet és elfogadás mellett” vonul fel több ezer résztvevő.
A teret megtöltő, mosolygó emberek türelmesen várták, míg nagy késéssel végre felszólaltak a szervezők a színpadon. Közben a Mátyás király szobor lábánál antifasiszta tüntetők skandáltak a szabad Palesztina mellett, és úgy általában a gyűlölet ellen, oldaltól függetlenül - írja a szélsőliberális Transtelex.
Egy holland vendég büszkén mesélte, hogy Hollandiában legalizálták a világon először az egyneműek házasságát. Azt mondta, 2001-ben ezt a lépést nem azért tette meg Hollandia, mert könnyű volt, hanem azért, mert így volt helyes. Arról is beszélt, Hollandia nemzeti színe a narancssárga, és a Pride-zászlót ezután minden kolozsvári úgy nézze, hogy a narancssárga sáv által Hollandia lélekben mindig itt lesz a kolozsvári Pride-on - olvasható a cikkben.
A Checkpoint ARAS Network kolozsvári vezetője a HIV-tesztelés fontosságát hangsúlyozta a beszédében. Az ARAS-nál hetente két nap végeznek HIV-tesztet teljesen ingyen. Hangsúlyozta a szexualitás szabadságának fontosságát, de az egészségre és a felelősségteljes szexuális magatartásra is felhívta a figyelmet. Emellett arról is beszélt, hogy a Pride egy tüntetés is, és hogy fontos ügynek tartja, hogy a HPV elleni védőoltást az állam ingyenessé tegye ne csak 26 éves korig, hanem mindenkinek.
Az egyik szervező elmondta, az eseményre Emil Boc polgármestert is meghívták, de a korábbi évekhez hasonlóan idén sem jött el. Ahogyan senki más sem a helyi politika részéről. Idén sem beszélt senki sem magyarul a színpadon, utoljára két évvel ezelőtt Nicu Ștefănuță, jelenlegi EP-alelnök teremtette meg a magyar nyelvű köszöntés precedensét.
Ugyanakkor a tömegben hallatszódtak a magyarok is: a szabad Palesztináért tüntető bohócok románul és magyarul is skandálták,
itt mindenki antifasiszta.
