2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Megjelent a rendelet, hősi juttatást kap az újdörögdi balesetben súlyosan megsérült kormánytisztviselő

A honvédelmi tárca hangsúlyozta, a cél, hogy minden lehetséges segítséget megkapjon, a megélhetéséhez, az egészségügyi ellátásához és szükség esetén a lakhatásához is.

Megjelent a kormányzati igazgatási hősi juttatásokról szóló kormányrendelet, amelyet az újdörögdi balesetben súlyosan megsérült kormánytisztviselő esete tett indokolttá – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel. 

A tárca azt írta, hogy kiemelt tisztelet illeti azt a magyar tisztviselőt, aki civil hivatása mellett önként vállalt honvédelmi képzést, és e szolgálata során súlyos balesetet szenvedett.

Az a cél, hogy minden lehetséges segítséget megkapjon: a megélhetéséhez, az egészségügyi ellátásához és szükség esetén a lakhatásához is. A HM kész minden jogszabály szerint adható támogatást biztosítani számára 

– hangsúlyozta a minisztérium.

A súlyos baleset március 21-én történt egy honvédségi gyakorlóprogramon, amelyen köztisztviselők önkéntes alapon vehettek részt. A 29 éves nő, aki a Miniszterelnökségen dolgozik, dobógyakorlat közben éles gránáttal sérült meg: mindkét kezét elveszítette, valamint az arcán is súlyos sérülések keletkeztek. Megsérült a kiképző is, aki lágyrészsérüléseket és csonttörést szenvedett.

(MTI)

#Magyar Honvédség #Szalay-Bobrovniczky Kristóf

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!