A Miskolci Törvényszék két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azokat a fiatalokat, akik egy tállyai általános iskolában éveken át zaklatták osztálytársukat, majd videóra vették megalázó cselekményeiket.
A Miskolci Törvényszék jogerős ítéletet hozott két fiatalkorú vádlott ügyében, akiket gyermekpornográfia minősített esetével vádoltak egy tállyai általános iskolában történt súlyos zaklatási ügyben.
Az ítéleti tényállás szerint a vádlottak már hetedik osztálytól kezdve rendszeresen megalázóan viselkedtek osztálytársukkal, aki félelme miatt nem mert beszámolni a történtekről senkinek. A sértett gyakran nem akart iskolába menni, és minden követelésüket ellenkezés nélkül teljesítette.
2023 májusában, nyolcadik osztályos korukban a vádlottak veréssel fenyegetve arra kényszerítették társukat, hogy az öltözőben egy műanyag tárgyat helyezzen a végbélnyílásába, amiről videófelvételt is készítettek. Másik alkalommal pedig arra vették rá, hogy nemi szervét különböző tárgyakra helyezze a tanteremben. A törvényszék a vádlottakat személyenként két év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette.
Az ítélet része, hogy pártfogó felügyelet alatt állnak, valamint végleges hatállyal eltiltotta őket minden olyan foglalkozástól, amely kiskorúak nevelésével, felügyeletével kapcsolatos. A bíróság speciális magatartási szabályokat is előírt: csoportos foglalkozáson való részvételt, meghatározott könyv elolvasását és film megtekintését, valamint olvasónapló és előadás készítését. Az elkövetéshez használt mobiltelefonokat elkobozták. Súlyosító körülményként értékelte a bíróság a társtettességet, a durva elkövetési módot és az ilyen bűncselekmények elszaporodását. Enyhítő körülmény volt a vádlottak beismerése, megbánása és az, hogy a sértett megbocsátott nekik. Az ítélet jogerős.
