„Hahó, Harcosok!” – felütéssel ébresztette vasárnap reggel Orbán Viktor a Harcosok Klubja csoport tagjait, értesült az Index.

Ma nagy nap van, felhívom Kapu Tibort az űrben. Remélem, felveszi
– írta.
Kapu Tiborról pedig a Facebook oldalán is posztolt, ahol arról írt, hogy „Minden magyarban ott van az egész magyarság”, illetve a magyarok, és Kapu Tibor teljesítményét méltatta.
Ezt követően át is tért a lényegre, a szombati nap meghatározó eseményére, a Budapest Büszkeség, avagy a Pride felvonulásra.
A tegnapi nap is tanulságos volt. Brüsszelben kiadták az utasítást, hogy Budapesten Pride-nak lennie kell. A bábpolitikusaik az utasítást végrehajtották. Ez a bizonyíték arra, milyen lenne az életünk, ha az ország élén nem a szuverenitásunkat védő nemzeti kormány állna. Parancs Brüsszelből, haptákban álló bábpolitikusok Budapesten, Tisza, DK és Karácsony szavazók az utcán
– fogalmazott.
Szerinte ugyanez történne a migráció, a rezsicsökkentés és végül Ukrajna és a háború ügyében is. „Tegnap óta még biztosabban tudjuk, hogy ezeket nem szabad odaengedni a kormányrúdhoz. És nem is fogjuk őket” – jelentette ki.
Hozzátette, hogy a „2022-es gender népszavazás 3,7 millió szavazójával” szemben „semmilyen demonstráció létszáma nem vetekedhet”. A menet eseményeit pedig a miniszterelnök is megtekinthette, ugyanis azokat „visszataszító és szégyenletes” dolgoknak tartotta, majd példákat is sorolt:
„Drag queen show a színpadon, magassarkú férfiak, hormonterápiás brossúrák”.
A kormányfő ezt nem büszkeségnek, hanem „szégyennek” tartja.
Az üzenet végén pedig odaírta, hogy „Harcolunk az igazságért! Harcolj a hazugság ellen!”.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
