2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Áll a bál Fővárosi Közgyűlésben, Kiss Ambrus hivatali főigazgató kilátásba helyezte a felmondását

Bujdosó Andrea (Tisza) szerint az előterjesztés nagyon veszélyes, de a költségvetést elfogadják majd, hogy a főváros működőképes maradjon. Ehhez nagyon sok feltétel szükséges, például pünzügyi stabilitás, de kiemelte, hogy „egyértelműen a kormány a felelős, ez látható a számokból”. Véleménye szerint az elmúlt két év elvonásait 160 milliárdra teszi, így az idei költségvetést már tavaly elköltötték. Örül, hogy vannak tárgyalások a kormány és a főváros között, de ahhoz, hogy hosszú távon gyarapodni tudjon Budapest, ahhoz rendszerváltás szükségeltetik.

Elmondta, hogy eddig is együttműködtek a fővárossal, megszavazták a költségvetést, a béremeléseket, Rákosrendezőt, de csak olyan „javaslatokat tudunk támogatni, ami a város javát szolgálja, de ami ezt veszélyeztetni, azt nem tudjuk támogatni” fogalmazott.

Kiss Ambrus Főpolgármesteri Főigazgató elmondta, hogy esélyt kaptak augusztus 31-ig, hogy a saját kezükben maradjon a sorsuk. Viszont ehhez négy dolog szükséges:

  • folytatni a feszített likviditásmenedzsmentet
  • kell egy költségvetés, mert pár óra múlva elveszti a hatályát a jelenlegi
  • BKK és BKV közötti faktorálásának racionalizálása
  • folyószámlahitelkeret emelése

A frakcióvezetők felszólalásaiból azt vette ki, hogy csak a költségvetést szavazzák meg, de ez kevés, így „nem jutunk el a nyár végéig”. Kitért rá, hogy a képviselők itt „játszadoznak”, ennek pedig az lesz a vége, hogy a főváros működésképtelenné válik.

Ha nem megy át a költségvetés, a folyószámlakerettel és a faktorálással, akkor benyújton a felmondásomat. Elég volt

– fogalmazott.

#Budapest #Kiss Ambrus

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!