A magyar asztronauta Facebook-oldalán tették közzé, hogy az állomás fedélzetén megkezdték a DNA-REPAIR kísérletet, amely során az űrben jelentős mértékű kozmikus sugárzás élettani hatásait fogják vizsgálni.

A kutatás egyike a misszió azon tudományos kísérleteinek, amelyekkel a szakemberek egy jövőbeli, hosszú távú űrküldetés emberi testre gyakorolt hatásait, és azok kivédését tanulmányozzák.
Kapu Tibor, hazánk második űrhajósa múlt hét csütörtökön érkezett meg a Nemzetközi Űrállomásra, mintegy 26 órányi utazást követően. A két hetes ott tartózkodása során a magyar asztronauta felel az Axiom-4 küldetés programjában szereplő 60 tudományos kísérletből 25 elvégzéséért. A vizsgálatok megtervezésében magyar egyetemek, kutatóintézetek és vállalatok vettek részt és változatos tudományterületeket fednek le.
Sikeresen, életben megérkeztek a DNA-REPAIR kísérlet muslicái a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére
- olvasható a második magyar űrhajós, Kapu Tibor Facebookon közzétett bejegyzésében.
A bejegyzés szerint az állomásra szállított muslicákkal azt vizsgálják, hogyan károsítja a kozmikus sugárzás az élőlények örökítőanyagát, és milyen javító mechanizmusokkal lehetne védekezni ez ellen. Ez a kérdés központi elemét képezik a jelenleg nagy prioritást élvező hosszabb távú, többek között a Marsot célzó emberes űrutazásokat, amelyek során az egyik megoldásra váró feladat a tudósok számára, hogy hogyan küszöbölik ki a káros kozmikus sugárzást.
A muslicákat tartalmazó tégelyeket Kapu Tibor már elhelyezte az ISS Columbus-moduljában, amely az Európai Űrügynökség (ESA) kutatólaborja az állomáson.
Az asztronauta ezen kívül üzembe helyezte a muslicák sugárterhelését és életfeltételeit – a hőmérsékletet, a nyomást, a páratartalmat és a rázkódást – mérő RANDAM dozimétert is.
Az Axiom Space weboldalán található információk alapján a sugárzásmérő berendezés nem csak a muslicák, hanem a legénység tagjaira gyakorolt sugárterhelést is monitorozni fogja majd.
Az eszköz nyomon követi a sugárzási szintet, a hőmérsékletet, a páratartalmat, a légnyomást, a szén-dioxid-szintet, a fényintenzitást és a mágneses mezőket is, ezzel értékes adatokat szolgáltatva a jövőbeli űrrepülések sugárvédelmi stratégiáihoz, valamint a földi sugárzásfigyelési és környezeti érzékelési technológiák fejlesztéséhez.
(portfolio.hu)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
