2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Feljelentette önmagát Dobrev Klára, mert bűncselekményt követett el

Önmagát jelenti fel Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. A Gyurcsány-párt elnöke szerint bűncselekményt követett el azzal, hogy részt vett a betiltott Pride-felvonuláson. Vallomásában arról írt, hogy azért dolgozott, hogy minél többen legyenek ott az eseményen. Emellett bűnrészesnek tartja magát, valamint bevallotta, hogy ő az egyik „ismeretlen tettes”. A hatóságoknak bizonyítékot is ajánlott, továbbá „nem bújna a mentelmi joga mögé.”

Önmaga ellen tesz feljelentést Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, mivel úgy véli, a rendőrség szerint bűncselekményt követett el azzal, hogy június 28-án részt vett a Pride-felvonuláson. A pártelnök részletes vallomásában arról írt, hogy hónapokon át azért dolgozott, hogy minél többen legyenek ott az eseményen. Kiemelte, hogy „nem hagyták magukat megfélemlíteni”, emellett kiálltak az LMBTQ-közösség mellett.

Úgy véli, bűnrészes, mivel részt vett egy betiltott rendezvényen. A bejegyzésében bevallotta, hogy ő az egyik „ismeretlen tettes”. A hatóságoknak azt ajánlotta, hogy bizonyítékként használják a közzétett fotókat. Hozzátette, „nem bújna a mentelmi joga mögé.”

Szerdán arról számoltunk be, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen indított eljárást a szombati, betiltott Pride-rendezvény miatt. A hatóság részleteket nem közölt, arra hivatkozva, hogy a nyomozás érdekei ezt nem teszik lehetővé. 

#DK #pride #feljelentés #Dobrev Klára

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!