Vang Ji kínai külügyminiszter szerdán azt mondta Kaja Kallasnak, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, hogy Peking nem engedheti meg magának Oroszország ukrajnai vereségét, mert attól tart, hogy ebben az esetben az USA minden figyelmét a Kínai Népköztársaságra irányítja.
Erről a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap számolt be forrásokra - több, a KNK és az EU közötti tárgyalások menetét ismerő személyre - hivatkozva.
A lap szerint a kínai külügyminisztérium rendszeresen emlékeztet arra, hogy Kína „nem részese” az orosz-ukrán háborúnak, ezért néhány uniós tisztviselőt meglepett a miniszter őszinte kijelentései.
Vang Ji ugyanakkor visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint Kína anyagi támogatást nyújt Oroszországnak, többek között katonai téren is. Mint mondta, „a konfliktus már régen véget ért volna”, ha ez így lenne.
Az újságírók forrásai szerint egyes európai tisztviselők úgy vélik, hogy Vang Ji „reálpolitikai leckét adott Kallasnak, amelynek egy része arra a pekingi meggyőződésre összpontosít, hogy Washington hamarosan teljes figyelmét kelet felé fordítja”.
„Vang Ji brüsszeli nyilatkozatának egyik értelmezése az, hogy bár Kína nem kérte a háborút, annak folytatása megfelelhet Peking stratégiai igényeinek mindaddig, amíg az USA továbbra is részt vesz Ukrajnában” - teszik hozzá a szerzők.

Bede Zsolt - Vadhajtasok.hu
