2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Havas Henrik örökre megtanulja: széllel szemben nem h*gyozik

A nagy „szórakoztató” elmondta, miért kellett egyetlen nap háromszor alsónadrágot cserélnie.

Havas Henrik nagy sebbel a homlokán ült le Bolgár Györggyel szemben a Klikk tévé 10 kérdés 10 válasz című műsorában. 

Az ellenzéki megmondóember képében tetszelgő újságíró elmesélte, hogy rákos beteg volt, sugárkezelést kapott – múlt pénteken volt a 28., az utolsó –, és elmondták neki, hogy a következő két hét nagyon szar lesz, amikor a szervezet átáll egy másik helyzetre. Így is lett.

Emiatt az emésztőrendszerével mindenféle gondjai voltak, szombaton nem reggelizett, háromszor kellett alsónadrágot váltania, meg zuhanyoznia...

„Mert, hát ugye” – fogalmazott –, de Bolgár kisegítette, hogy a „közbejött kellemetlenségek miatt”.

Ezzel a helyzetértékeléssel egyetértett, majd közölte, hogy ez idegileg kikészítette.

Azt is megtudhattuk a podcastból, hogy Havasnak a múlt héten volt a 76. születésnapja, és Ági, a nyíregyházi asszisztense megajándékozta egy üveg szatmári szilvával. S köztudott, hogy ő napközben sosem iszik alkoholt – hiába nyaralt együtt Bajorral, Koóssal –, de vasárnap nem bírt magával, ivott a pálinkából két nagy kortyot.

Kiment a kertbe pisilni, de azt széllel szemben nem szabad, sasszézott egyet, majd fejjel beesett egy bokorba.

A metszett ágak nem szúrták ki a szemét, de nagyon megütötte az oldalát, vannak kisebb-nagyobb sérülései, de alapvetően megúszta a dolgot – közölte megkönnyebbülten. 

S azért nem talált ki fedősztorit a sebére, mert megfogadta, hogy a nyilvánosság előtt sohasem hazudik, ha nem is mond el mindent.

(mandiner)

#Bolgár György #Havas Henrik #alkoholista

Mutasd a hozzászólásokat!