2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Négy centit csökkent a Balaton vízállása a párolgás miatt

A Balaton erős párolgása miatt az elmúlt egy hétben már négy centimétert csökkent a tó átlagos vízállása – közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.

Azt írták: napok óta alig van felhő az égen, a levegő pedig rendkívül száraz, az ország döntő részén mindössze 15-30 százalék volt pénteken napközben a relatív páratartalom, egyetlen területen, a Balaton környékén viszont 50 százalék fölé is emelkedett. 

Ennek oka a Balaton erős párolgása, amit a meleg, zavartalanul napos időjárás mellett a kifejezetten száraz, így sok nedvességet befogadni képes levegő jelenléte eredményezett. 

Az erős párolgás miatt az elmúlt egy hétben már négy centimétert csökkent a Balaton átlagos vízállása, ehhez a többször felerősödő szél is hozzájárult azzal, hogy a vízgőzt elfújta a tó fölül 

- tették hozzá. 

Arról is írtak, az előrejelzés szerint péntek éjszaka hidegfront éri el a Balatont megerősödő északnyugati széllel, de csapadék nélkül, a jövő hét elejére viszont már magasabb nedvességtartalmú, hűvösebb légtömeg érkezik, aminek pozitív hatása lesz a Balaton vízállására, várhatóan megtorpan a csökkenése.

#időjárás #Balaton #apadás

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!