A bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság (RS) vezetője több hónapon keresztül figyelmen kívül hagyta az idézéseket, ám pénteken minden előzmény nélkül eleget tett a kötelességének.

Dodik hosszú ideje támogatja az általa vezetett országrész, a Szerb Köztársaság elszakadását: a törekvések következtében kialakult válságot a balkáni térség egyik legnagyobb veszélyforrásának tartják az 1990-es évek jugoszláv háborúi óta.
Februárban Milorad Dodikot egyéves letöltendő szabadságvesztésre ítélték, továbbá hat évre eltiltották közjogi tisztség betöltésétől, mivel ellenszegült a nemzetközi közösség főképviselője, Christian Schmidt döntéseinek. Márciusban bosznia-hercegovinai állami ügyészség adott ki ellene elfogatóparancsot, mert figyelmen kívül hagyta a bírósági idézéseket.
A pénteki meghallgatást követően az ügyészség és a bíróság közös közleményben jelentette be, hogy visszavonták Milorad Dodik elleni letartóztatási parancsot.
Ettől függetlenül a politikusnak rendszeresen meg kell jelennie az ügyében tartott meghallgatásokon.
