2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Magyarország egy félidő alatt tönkreverte az olimpiai bajnokot, irány a vb-döntő

A magyar női vízilabda-válogatott parádés teljesítménnyel jutott döntőbe a Szingapúrban zajló vizes világbajnokságon, miután hétfőn az elődöntőben 15–9-re felülmúlta az olimpiai címvédő spanyol együttest. Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata a szerdai fináléban – amelyet közép-európai idő szerint 15.35 órától rendeznek – Görögországgal találkozik. A magyar női válogatott hatodszor jutott vb-döntőbe, a korábbi öt alkalom közül kétszer (1994 Róma; 2005 Montreal) aranyérmet nyert.

Remekül kezdte, majd hasonlóan folytatta a mérkőzést a magyar válogatott, és amíg honfitársainknak támadásban és védekezésben szinte minden sikerült, addig ellenfelüknek meg semmi. Kiválóan védekeztünk, szélről és távolról egyaránt eredményesen támadtunk, a 6–2-re megnyert első negyedet pedig az 5–2-es második felvonás követte. Kiütés! A spanyolok láthatóan nem értették, mi történik velük a medencében, és a fordulást követően kiegyenlítetté vált ugyan a mérkőzés, az érdemi dolgok addig már eldőltek.

Vizes világbajnokság (Szingapúr)

női vízilabda, elődöntő

Magyarország–Spanyolország 15–9 (6–2, 5–2, 3–2, 1–3)

#Női vízilabda-válogatott

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!