2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Négyéves kisfiúnak kellett videóznia, ahogy az édesanyjuk papuccsal veri az öccsét Borsod vármegyében

Újabb felvételek kerültek elő arról a parasznyai nőről, aki videóra vette gyerekei megverését. Az anya nagyobbik fiának adta a telefont és arra utasította, rögzítse ahogyan egy papuccsal megveri az öccsét.

Korábban beszámoltunk arról, hogy videóra vette egy nő, ahogy a gyerekeit perceken keresztül brutálisan megveri a Borsod vármegyei Parasznyán. A kormányhivatal soron kívüli gyámügyi eljárást indított az ügyben.

Az RTL Híradóhoz azóta egy újabb felvétel is eljutott, melyben a nő arra utasítja a nagyobbik négy éves fiút, hogy vegye fel, ahogy megveri az öccsét.

A helyiek beszámolói szerint az anya azért büntetett, mert úgy hitte, a gyerekei lyukasztották ki a család medencéjét. A községben terjedő szóbeszéd ezt cáfolta, ugyanis amikor az eset történt, szinte minden környékbeli család medencéjét kilyukasztották, így a tettesek mások lehettek.

A település lakói úgy tudják a videót azért készítette, hogy bizonyítsa élettársának, kellő szigorral tudja a gyerekeit nevelni, azt nem tudni, hogy került nyilvánosságra. Az UNICEF szerint a nemzetközi gyermekjogi egyezmény alapján Magyarországon a szüleik semmilyen módon nem bánthatják a gyerekeiket.

 

#Police #Borsod vármegye

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!